Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része
3 sági élet szükségleteinek megfelelő jogszabályaink. Az osztrák polgári törvénykönyv vagyonjogi intézményei időközben mélyen begyökereztek a kialakult új életviszonyokba ; kivált a telekkönyv intézményét alig lehetett onnan az egész újonnan fejlődött hitelrendszer megrendítése nélkül kitépni. Épen azért már az Országbírói Értekezlet kénytelen volt megindítani az idegen jog befogadásának folyamatát azzal, hogy fenntartotta a telekkönyv intézményét és az osztrák polgári törvénykönyvnek ezzel kapcsolatos szabályait, egyszóval a telekkönyvi anyagi jogot. De ez a recepció magában véve még nem elégítette ki a rohamosan fejlődő életviszonyok szükségleteit. A dologi és kötelmi jog többi részeiben is mihamarább érezhetővé vált a hazai jog nagyfokú hézagossága. E hézagokat a bírói gyakorlatnak kellett kitöltenie. Bíróságaink valóban tiszteletre és elismerésre méltó évtizedes munkássággal lassanként kifejlesztették az élők közti vagyonjog egész szokásjogi rendszerét. E jogalkotó munkásságuk alapjait főleg a jog tudományos művelése nyújtotta, mert a törvényhozás 1867. óta — a családi jog körén kívül — aránylag kevés magánjogi jogszabályt alkotott; csak a kereskedelmi törvény nyújtott szélesebb tételes alapot kötelmi jogunk továbbfejlesztésére. A magyar jogászság a fejlődő új jog anyagát — előképzettségének hajtó ereje mellett ós a gazdasági viszonyok hasonlóságánál fogva — főleg az osztrák jogból ós a Német Birodalom kodifikatórius munkálataiból, mindenekelőtt azonban a pandektajog tudományából merítette. A bírói gyakorlat tételei azonban ily módon nagyrészt nem nyugodtak hosszú szokáson vagy írott jogi alapokon; ezért szükségkép velük járt a határozatlanság, ingadozás és töredékesség. Ez a helyzet újabban kétségkívül sokat javult. Jogtudományunk fejlődésével, s a bírói gyakorlatnak ezzel járó nagyobb elmélyedéséveh ós kifinomodásával vagyonjogunk szokásjogi tételei is nyertek szilárdságban és belső értékükben. Mindazonáltal jogrendszerünkből még most is hiányzik az a határozottság ós teljesség, amely a jó igazságszolgáltatáshoz szükséges. A régi és új tóteleknek rendszerbe nem foglalt sokaságában még mindig nehéz eligazodni és az adott esetben sokszor alig lehet megállapítani a fennálló jogszabályt. A jognak ez a határozatlansága és hézagossága szükségkép a pereket sokasítja és a gazdasági élet oly bizonytalanságára vezet, amely közgazdaságunknak mérhetetlen károkat okoz. Talán még a jogbiztonságnál is fontosabb feladat vár a kódexre a jogegység megteremtésében. Hazánknak nemzetiségi tekintetben exponált vidékei: jelesül az ország erdélyi részei, a polgárosított magyar határőrvidék, Fiume városa és kerülete ma sincsenek magyar jogrendszer uralma alatt, minthogy ott az osztrák polgári törvénykönyv mint egész az 1861. éven túl is hatályban maradt, igaz, hogy a későbbi törvényekből folyó változásokkal. A jogterületeknek e szóttagolása következtében hiányzik e részek és az anyaország között a jog közösségében, a jogi kultúrának sajátosságában rejlő benső kapcsolat, amely a közös intézményekhez való ragaszkodással erősíti a politikai nemzet egységét. E jogi kultúrközösség legszilárdabb alapja a polgárok családi életét és vagyoni létét minden vonatkozásában átfogó magánjogi törvénykönyv. A jogegység hiánya egyébiránt a jogszolgáltatás szempontjából is sok hátránnyal jár, mert a különböző jogterületek jogának összeütközése a jogviszonyokban sokszoros és rendkívül nehezen megoldható bonyodalmakat okoz. Csak a kódextől várhatjuk végül magánjogunknak immár elodázhatatlan reformját. A haladó élet a jogrendszer javítása és kiegészítése tekintetében oly követelményeket támaszt, amelyeknek a bírói gyakorlat önmagában nem í*
