Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

151-152. §. 71 erre nem képes, mert ezáltal egyéb kötelezettségeit is számbavéve, saját illendő életfenntartását veszélyeztetné. Ezért a 150. §. — jelezve ezzel egyúttal, hogy neki is kell bizonyítani — kimondja, hogy nem köteles mást eltartani, aki ezáltal — egyéb kötelezettségei mellett — a saját illendő eltartását veszélyeztetné. Kivételt kell tenni a szülőre. Ellenkeznék a szülői kötelezettséggel, hogy a szülő a gyermekek sanyargása, felnevelésük kockáztatása árán biztosítsa magának saját illendő eltartását. A szülőtől méltán meg lehet várni, hogy ossza meg egyenlően gyermekeivel, ami közös eltartásukra rendelkezésére áll. De ellenkeznék az igazsággal ós méltányossággal, hogy a szülő minden erőfeszítése dacára, gyermekével együtt sanyarogjon, ha van a gyermeknek törzsvagyona, amelyből a kellő takarékosság szem előtt tartásával mindkettőjük elegendő eltartása kitelik, vagy ha van a gyermeknek olyan rokona, akire a gyermek eltartásának kötelezettsége áthárítható, ha a szülő saját eltartásának veszéleyeztetése nélkül gyermekét el nem tarthatja. Eszerint a nagyszülő unokáját eltartani köteles, esetleg még az unoka szüleinek életében, ha ezek vele együtt csak szűkösen élhetnek meg és azt munkaképesség vagy kereset hiányában illően felnevelni nem képesek, a nagyszülő pedig olyan anyagi helyzetben van, hogy a saját illendő eltartásának veszélyeztetése nélkül unokáját eltarthatja. 3. Azt a sorrrendet, amely szerint a rokonok, ha csak az eltartandónak nincs házastársa, aki a 26. és 30. §. értelmében első sorban van házastársa eltartásra kötelezve, egymás eltartására kötelesek, a 151. §. a következő elvi alapon állapítja meg. Első sorban az ivadék tartozik elődjét, ha rászorul, eltartani, nem pedig az előd az ivadékot, kivéve a szülőt, míg gyermeke kiskorú. Nem volna méltányos, hogy valakit, akinek eltartására képes ivadékai vannak, ne ezek, hanem öreg szülei tartsák el esetleg saját jogos igényeik megszorításával. Ivadékok oly sorrendben ós arányban, amely sorrendben és arányban törvényes örökösei lennének (1531. §.), vagyis a törzsön belül az előd megelőzi az ivadékot, de az elhalt ivadék helyébe annak ivadékai lépnek. Elődök az ivadékot a rokonsági íz közelségének megfelelő sorrendben, egyenlő közelsógűek egyenlő arányban kötelesek eltartani. Vagyis a szülők- megelőzik a nagyszülőket és úgy a szülőpár, mint a nagyszülőpárok fejenkent viselik az eltartás terhét, amint az eltartás sora rájuk kerül. Kiskorú gyermekre vonatkozólag ez a szabály annyiban módosul, hogy annak eltartása első sorban az atya kötelessége. Csak ha a szülők házasságát felbontották, vagy őket ágytól és asztaltól elválasztották, terheli a kiskorú gyermek eltartásának kötelezettsége mind a két szülőt, de nem egyenlő arányban, hanem mindegyikük anyagi ereje arányában. Méltányos ugyanis, hogy mikor az anya már nem járul munkájával a közös gyermekek fenntartásához s így a korábbi közös háztartás megszűntével azoknak eltartása megnehezül, az anya is résztvegyen erejéhez képest a közös kiskorú gyermek eltartásában. A kiskorú gyermekre vonatkozó kivételes szabályokat a teljeskorúra, is kiterjeszteni azonban nem volna méltányos, mert az az érv, hogy az atya családfői minőségénél fogva első sorban köteles családját eltartani, a teljeskorú gyermekkel szemben nem talál, hanem csak az a szempont lehet irányadó, hogy egyformán gyermeke atyjának és anyjának és így mindkettő egyenlően köteles őt eltartani. 4. Az eltartási kötelezettség megállapításának céljával ellenkeznék, hogy amiatt, mert a közvetlen tartásra kötelezettől, különösen abból az okból, mert ő azt szolgáltatni nem képes, az eltartásra szoruló rokon azt meg ne kaphassa. Ezért a 152. §. 1. bek. megállapítja, hogy ha az, aki az eltartás