Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

72 153. §. szolgáltatásával soron van, a 150. §. értelmében ment ettől a kötelezettségtől, az eltartást a sorban utána következő köteles szolgáltatni. Ami áll a,kötelezettség egészére, áll annak a részére is, vagyis amennyiben mentes, csak annyiban hárul a sorban utána állóra az ő kötelezettsége. Magától értetik, hogy a sorban utána állás nem jelenti egyúttal azt, hogy a másokkal együttkötelezettre eső hányad terhe — mentessége esetében — nem a vele együttkötelezettre, a vele egy sorban állóra, hanem a sorban utána következőre, voltakép a vele ugyanabban a sorban kötelezettre hárul. Mert hiszen ő csak akkor került sorra, ha már nincs, aki megelőzné. Pl.: a szülőt az ivadékok a törvényes örökösödés sorrendjében ós az örökrészek arányában kötelesek eltartani. A gyermekek egyike — mentessége következtében -.— nem járulhat az eltartáshoz. A reá eső hányad fedezése nem hárul át tehát az ő nagyszülőjére, mert az elődön addig nincs a sor, míg van olyan ivadék, aki képes a tartást szolgáltatni. De nem hárul át a mentes gyermeknek gyermekeire vagyis az eltartandónak tőle származó unokáira sem, mert mint örökös, ő — a gyermek — van soron ós nem az ő gyermeke, vagyis az eltartandó szülő unokája, aki csak az ő halála esetében lenne soron az eltartás kötelezettségében, mint nagyszülőjének örököse. így megelőzik a szépszülőt a tartási kötelezettségben az eltartásban rószesítendőnek unokái is egymás között a törvényes örökösödés útján reájuk eső örökrész arányában, de a jogosulttal szemben együtt. Ha tehát valamelyik — mentessége miatt — közülök kiesik, a többiek, mint sorrendben a nagyszülőt megelőző kötelezettek, viselik a szolgáltatásra képtelen örököstársuk hányadát is. A 2-ik bekezdés az eltartás céljának biztosítása érdekében intézkedik arra az esetre, midőn a jogosult azért kénytelen nélkülözni, mert a különben az eltartás szolgáltatására képes kötelezettet arra belföldön szorítani nem lehet. Pl. a kötelezett perbe idézése nagyobb nehézséggel jár, hosszabb időt kíván vagy az ítélet vele szemben belföldön végre nem hajtható. Ha ez az eset, az eltartás kötelezettsége szintén a sorban következőre hárul, de ezt is úgy értve, hogy a vele egy sorban levők is ilyenekül tekintendők. Ez utóbbi esetben nem nyerhet alkalmazást a 2. bekezdésnek az a szabálya, hogy a sorban következőre átszáll a tőle szolgáltatott tartás erejéig az a követelés, amely az eltartásra jogosultat a közvetlenül kötelezett ellen megilleti, mert ez csak azzal szemben áll, aki az eltartásra kötelezett ugyan, de belföldön az eltartásra nem szorítható, míg azzal a rokonnal szemben, aki mentessége következtében szabadul a kötelezettségtől, a sorban az előbbi után következő rokonnak nincs visszkeresete előzője ellen, mert nem az utóbbi kötelezettségének, hanem a magáénak tesz eleget az eltartás szolgáltatásával. Vagyis a követelés átszállásának ott van helye, ahol a sorban következő az előzőnek kötelezettségét vagy tulajdonkép idegen kötelezettséget teljesít, míg az, aki a mentessége miatt a kötelezettségből szabadult előző helyébe lép, a saját kötelezettségének tesz eleget. 5. Szükséges intézkedni arra az esetre, ha egyidejűleg többen szorulnak eltartásra és a kötelezett nem képes azt mindegyiknek szolgáltatni. A 153. §. 1. bek. a méltányosság szempontjának megfelelően állapítja meg azt a sorrendet, amelyben a rokonok követelhetik az eltartást. Az, hogy a házastárs eltartáshoz való joga a rokonokét megelőzi, következtethető már a 151. §-ból, de e §. 2. bekezdése kifejezetten is megállapítja. Magától értetik, hogy a rokon tartási kötelessége csak annyiban áll be, amennyiben a házastársat a 31. §. szerint megillető tartást a házastársa nem képes szolgáltatni vagy a 32. §.