Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

70 149—150. §. inkább az ősi öröklési renddel összefüggő ily kötelezettséget. A vérrokonság közelsége ugyan jogi szempontból is megokolhatóvá tenné, bogy a jó módban élő testvér — amennyire anyagi ereje megengedi — a nyomorgó testvérét eltartani necsak erkölcsileg, hanem jogilag is kötelezve legyen, amit annyiban a közérdek is megkívánna., mert csökkentené a közellátásra szorulók hasznát. Mégis annak megfontolása, hogy a mai életviszonyok a családi összetartozás érzését a testvérek között is nagyon meg szokták lazítani, hogy a legtöbb esetben nagy nehézséggel járna a tartásra kötelezendő testvér erre való vagyoni képességének megállapíthatása, mért számos, nagy részben eredménytelen, de a panaszolt testvért mégis károsító perre vezetné, arra utal, hogy a testvérek eltartási kötelessége csupán erkölcsi legyen. Ily erkölcsi kötelességnek különben jogi szempontból is meg van annyiban a jelentősége, hogy az 1506. §. szerint az ily címen tett szolgáltatást nem lehet visszakövetelni. A Tj. egyebekben az eltartás kötelezettségét a következő elvek szerint szabályozza. 1. Csak az követelhet mástól eltartást, aki nem képes maga-magát eltartani (149. §.). Hogy ő maga-e a hibás, hogy ily állapotba került, eltartáshoz való jogát ki nem zárja, csak befolyást gyakorolhat annak mértékére (155. §.). Mikor tekinthető valaki olyannak, hogy nem képes magamagát eltartani, az csak életviszonyai, anyagi helyzete, munkaképessége figyelembe vételével határozható meg. Például egy munkaképtelen, vagyontalan szülő jómódú gyermekétől akkor is követelhet tartást, ha van is jövedelme, de az életfenntartására elégtelen, vagy ha van is vagyonkája, de csak elkótyavetyélésével tengethetné ideig-óráig életét. Ezért tartózkodik a Tj. annak meghatározásától, hogy mikor nem képes valaki magamagát eltartani, hanem a bíró belátására bízza annak megállapítását. A szülőnek a természet rendje szerint is kötelessége, hogy gyermekét a maga erejéből felnevelje. Könnyíthet a törvény e kötelesség terhén, midőn méltányosságból a gyermek vagyonának jövedelmeit és a gyermek keresményét a gyermek eltartására fordíttatja. De a méltányosság határán túl menne, ha a szülő a gyermek törzsvagyonát is — annak szüksége nélkül — voltakép a saját vagyona gyarapítása céljából felhasználhatná. Ezért a §. második bekezdése azt a kivételt teszi a kiskorú gyermekek javára, hogy utóbbi a szülőtől eltartást követelhet akkor is, ha van is vagyona, de csak annyiban, amennyiben vagyonának jövedelméből ós keresményéből nem telik ki életfenntartásának költsége. A gyermek vagyonának törzséhez a szülő tehát rendszerint nem nyúlhat, hanem a gyermeket megillető eltartást a magáéból kell kiegészítenie és ha kell, a saját törzsvagyona rovására is kell tartást a gyermeknek szolgáltatnia ópúgy, mint vagyontalan vagy keresetképtelen gyermekének. A kivételben foglalt kedvezmény csak a gyermeket illeti meg. Az unokát nem. Arra a kiskorú gyermekre, akinek kiskorúságát meghosszabbították, csak a §. első bekezdésének szabálya áll, mert a teljeskorúság korhatárát túlhaladott könnyelmű gyermek eltartása, ha van vagyona, nem lehet tovább is a szülők terhe. Mindkét bekezdés szövegezéséből nyilvánvaló, hogy annak kell bizonyítania, hogy eltartásra szorul, aki azt követeli. 2. Mindenkinek természetes joga és szinte önmaga iránt való kötelessége, hogy első sorban a saját életfenntartásáról gondoskodjék. Nem volna tehát sem méltányos, sem igazságos, valakit arra kötelezni, hogy mást eltartson, ha