Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

2 munkálata. Midőn pedig a XVIII. század végén a Hármaskönyv jogrendszerén az elavulás jelei mutatkoznak, a reformtörekvések ismét a kodifikáció irányában indulnak meg: 1790/05-ben a Projectum Legum Civilium, valamint az 1827. évi országgyűlés bizottságának »Opinio«-ja megannyi meghiúsult kodifikációs kisérlet. A magyar jogfejlődésben eszerint határozott törekvés észlelhető abban az irányban, hogy a szokásjogi alapon képződött joganyag időnkint irott jogforrás alakjába, törvénykönyvbe fbglaltassék. A magánjog kodifikálására irányuló kisérletek tehát évszázados történelmi folyamat irányában haladnak. De a gyakorlati szükség is parancsolóan szabja elénk ugyanezt az utat. Három főfontosságú gyakorlati szempont követeli hazánkban sürgős szükségességgel a polgári törvénykönyv megalkotását; ezek: a jogbiztonság, a nemzeti jogegysóg ós a jogreform szempontjai. A szokásjogi jogrendszer nem jár szükségkép együtt a jogbizonytalansággal. Oly jogrendszerben, minő az angol, a kódex hiánya aránylag kevéssé érezhető. Ott a jogtételek évszázados folytonos fejlődésben organikusan nőnek ki egymásból, a bírói ítéletek páratlan tekintélye pedig a praecedensekben a törvénykönyvet pótló szabálygyűjtemény kialakulására vezetett. A mi nemzeti jogfejlődésünk folytonosságát azonban az 1848.-tól 1861.-ig terjedő időszak eseményei derékban törték ketté. Jogunk anyaga nem lassankint, hanem ugrásszerűen, idegen jogszabályok tömeges recepciójával alakult ki. Nincs meg a szoros összefüggés régi és új jog között, amely a szokásjogi jogrendszernek a jogbiztonság érdekében szükséges szilárdságát biztosíthatná. Midőn az 1848. óv törvényhozása hazai jogunk alapintézményeit: az adományrendszert, az ősiségét és az úrbériséget megszüntette, velük együtt a magánjog egész rendszere rombadőlt. Ez intézmények alapgondolatai átmeg átszövődtek a magánjog minden részén, s azért a törvényhozás általános elvi kijelentései mellett azt sem lehetett tudni, hogy a régi jogból voltakép mi szűnik meg s mi marad fenn? De az 1848-as törvények nemcsak a régi jogot, hanem a közgazdaság akkori rendjét is alapjában megváltoztatták. A hűbóries kötöttség helyébe hirtelenül, átmenet nélkül az egyéni szabad gazdálkodás rendszere lépett. Ennek az új gazdasági rendszernek nem voltak meg a szükséges jogintézményei, s azokat egy csapásra kellett volna megteremteni. A meglevő jogtótelek határozatlansága ós a szük«óges új intézmények hiánya ilyképen teljes jogbizonytalansággal fenyegetett. Erezte ezt az akkori törvényhozás is, s azért már az ősiség eltörléséről szóló 1848: XV, t.-c. egyidejűleg kimondotta, hogy »a minisztérium az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyvet ki fogja dolgozni és ezen törvénykönyv javaslatát a legközelebbi országgyűlés elébe terjesztendi.« Az első magyar felelős minisztérium a törvény e rendelkezésének a bekövetkezett események következtében nem tehetett eleget. Az 1852. és 1853. évi nyilt parancsokkal behozott osztrák polgári törvénykönyv idegen testként ékelődött be a hazai jogrendszerbe, s míg egyfelől ideig-óráig segített ajogbizonytalanságon, másfelől még teljesebbé tette a szakadást a régi ós az új jogfejlődés között. Midőn 1861-ben, a törvénykezés jogfolytonosságának helyreálltával, az Országbírói Értekezlet az ő Ideiglenes Törvénykezési Szabályaiban a régi magyar magánjogi törvények visszaállítását elvül kimondotta, kitűnt, hogy ami a régi jogból használható, az főleg a családi és az öröklési jog körébe esik, míg a dologi és kötelmi jog terén alig maradtak a változott gazda-