Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

36 51-52. §. szerzemény intézményét nem a realszerzeményi alapelvből kiindulva, hanem az órtóktöbbleti elv alapján szabályozza. A szerzeményi közösségnek az első tervezetben a tiszta realszerzeményi elv alapján keresztül vitt szabályozása megfelel ugyan a szigorú jog követelményeinek, azonban e szabályozás bonyolult rendszere a gyakorlati alkalmazásban sok nehézséget okozhatna; mert a realszerzeményi elv következetes érvényesülése feltételezné, hogy a házastársak egyes vagyontárgyainak a házasság idején való változásai tüzetesen figyelemmel kísértessenek és megállapíttassanak, ami oly pontos vagyoni nyilvántartást tenne szükségessé, amely teljesen megfelelne valamely közkereseti társaság természetének, de a házasólet rendes viszonyai között általában alig valósulhatna meg. E mellett ez a rendszer sok tekintetben oly következményekre vezet, amelyek jogérzetünkkel s a fennálló jogban érvényesülő alapelvekkel is ellentétben állanak. Különösen elfogadhatatlannak találta a javaslat a realszerzeményi elvnek azt a következményét, hogy a házastárs a közszerzemény és a különvagyon között történő kölcsönös elszámolások eredményéhez képest a közszerzemónyt akkor is köteles legyen kiadni, ha aktiv vagyona nem maradt, vagy hogy közszerzemónykónt esetleg többet legyen köteles a másik házastársnak kiadni, mint amennyi számára maradna. Ez az eredmény minden korrektivuai nélkül nemcsak a szerző házastársra nézve méltánytalan, de különösen tarthatatlan az ő ivadókainak érdekeire tekintettel. Az órtóktöbbleti elv alkalmazása az ily következményeket elhárítja; mert e szerint közszerzemény csak az az értéktöbblet, amellyel a házastársnak a házasság megszűntekor meglevő tiszta vagyona meghaladja különvagyonának az azt kevesbítő külön adósságok levonásával számítandó tiszta értékét. Ily értéktöbblet hiányában tehát a másik házastársnak nem lehet közszerzeményi követelése s amennyiben ily értéktöbblet jelentkezik, a másik házastársnak közszerzeményi követelése csak ez értéktöbblet felére szorítkozik. Igaz, hogy az órtóktöbbleti elvnek is vannak bizonyos következményei, amelyek méltánytalanok lehetnének a házastárs közszerzeményi igényére nézve, ezeket azonban a javaslat a realszerzeményi elvből folyó szabályokkal ellensúlyozza. A közszerzeménynek a javaslatban ekként megvalósult szabályozása nemcsak könnyebben áttekinthető s a gyakorlati szempontoknak jobban megfelelő egyszerűbb rendszerét adja a közszerzemóny intézményének, hanem jobban simul a fennálló bírói gyakorlatban érvényesülő elvekhez is, amelyeket rendszeres egészbe foglalásukon felül némely a házastárs és az ivadékok védelmét célzó eddig nélkülözött szabállyal egészít ki. Ami a közszerzemónyre vonatkozó egyes rendelkezéseket illeti, erre nézve a következők jegyeztetnek meg. 1. Az 51. §. szövegezése kifejezésre juttatja, hogy a közszerzemény nem dologi jellegű közösség. Azt, hogy a közszerzeményhez való jog »a törvényből folyó jutalom«, külön kifejezni nem szükséges (v. ö. az I. T. 121. §.), mert ennek egyedüli folyományát a 76. §. úgy is kifejezi, az általános kijelentés pedig egyébként nem találó, mert a közszerzemény alapja valójában a házastársak együttes gazdálkodásában van. 2. A Tj. 52. §-a azonfelül, hogy a közszerzemény fogalmát az értéktöbbleti elv alapján határozza meg, elvileg eltér az I. T.-től abban, hogy holtnak-nyilvánítás esetében a szerzeményi közösséget a házastárs vélel-