Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

24—26. §. 25 alapvető elvei a házastársak viszonyának; ezt kívánja a feliratban használt ez a szó: »általában« kifejezni. Egyébként a Tj. itt nem foglalja össze a házasságnak összes általános jellegű jogi hatásait, amelyek a- jog legkülönbözőbb terein nyilvánulnak. 1. A házastársaknak az életközösséghez való joga s kötelessége a házasság lényegéből következik. A Tj., eltórőleg az I. T. 94* §-ától, a kötelesség mellett a jognak, az életközösség mellett a házaséletnek kiemelését nem találta szükségesnek, mert a kötelességből a jog mint viszonos fogalom önként következik, a házasságnak megfelelő életközösség megjelölésére pedig a házasóletet mint külön jogi műszót használni nem szükséges (24. §.). A Tj. a 24. §. 2. bekezdésében általános elvi szabályként kimondja, hogy a házassági életközösséghez való jogot tör vény nél fogva elveszti az a házastárs, aki a házasság felbontására okot szolgáltat, habár a házasság még felbontva nincs is, ós hogy az életközösség jogával való visszaélés nem részesül jogi oltalomban. Ennek az elvnek határozott kifejezését a házasélet erkölcsi rendje s az ahhoz különösen a házastársak eltartási követelése tekintetében fűződő jogi következmények kívánják meg. 2. A 25. §. a házastársak személyes viszonyának alapelvét fejezi ki úgy, amint az fennálló jogunkban már is el van ismerve. A házastársak egyenjogúak ; a család ügyeit egyetértéssel intézik; de a családi élet belső rendje és külső befolyások elleni oltalma megkívánja, hogy a férjet mint családfőt a döntő szó megillesse a családi kör ügyeiben. Különösen kell, hogy ő < határozzon a közös tartózkodó hely ós a közös lakás kérdésében. Hogy elhatározásánál felesége tanácsait s ellenvetéseit móltányos figyelembe kell vennie, s hogy a döntő szóval való visszaélésként jelentkező elhatározásai nem kötelezik feleségét, ezek nem csupán a házasólet erkölcsi természetéből s a fele, sógnek egyenjogúságából folyó erkölcsi követelmények, hanem oly jogtételek, amelyek a házastársak magatartásának megítélésénél s az abból folyó jogi következmények megállapításánál jogi szankcióval járnak s e részben a bírói döntés irányelveit adják meg. Ezeket a szabályokat már az I. T 95. §-a is ismerte, amelyet azonban a Tj. csak némi módosítással fogadott el. A Tj. ugyanis az I. T. 95. §-ában használt ezt a kitételt; »együttés lakóhely« a *közös tartózkodóhely« kitétellel helyettesítette, mert a feleség származtatott lakóhelyéről már a 10. §. rendelkezik s e helyütt a férj családfői állásából folyó jogként csupán azt kell meghatározni, hogy a férj joga megválasztani a tartózkodó helyet, a hova a feleség őt követni köteles, a tartózkodó helynek pedig nem kell szükségképen lakóhelynek lennie. A Tj. továbbá az I. T. 95. §-ának utolsó bekezdésében foglalt szabályt, amely a bírónak külömben helyes útmutatást kivánt adni a férji hatalom körrel való visszaélés fogalmának alkalmazása tekintetében, nem vette át, mert a javaslat 24. §-ának második bekezdésébe felvett általános elvi kijelentés mellett az ily útmutatás, amely egyébként nem is a legfontosabb követelményeket emeli ki azok közül, amelyek az életközösség jogával való visszaélés kérdésénél figyelembejöhetnek, felesleges s a bíró szabad belátását könnyen megtévesztő lenne. 3. A 26. §. a férj nőtartási kötelességét fennálló jogunkkal összhangban szabályozza. E kötelesség feltétlen; nem függ a feleség vagyontalanságától ós keresetkóptelenségétől. Viszont azonban a feleség is köteles férjét támogatni (v. ö. a 29. §-szal). A tartás illendő eltartás, amelyet a házasélet természetének megfelelően közös háztartásban a férjnek polgári állásához, vagyoKépvh. iromány. 1910—1915. XXXn. kötet. 4