Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

8-5. §. 17 Hogy nem lesz teljeskorúvá a házasságkötéssel az, akinek a kiskorúsága meg van hosszabbítva, ez okszerűleg következik abból, hogy olyan egyénnel szemben, akire nézve bírói ítélettel van megállapítva a kiskorúság fenn-, tartásának szükségessége, a házasságkötésnek csupán az átlagos viszonyok szem előtt tartásával megállapított teljeskorúsító hatályát sem lehet elismerni. 4. A Tj. a teljeskorúnak-nyilvánítás (nagykorúsítás, venia aetatis) intézményét fennálló jogunkkal összhangban szabályozza (1877 : XX. t.-o. 4. §.) s ettől a szövegezésre nem tekintve csupán abban tér el, hogy a rokonok meghallgatásának kérdését és hatályát a gyámhatósági eljárás szabályozásával kapcsolatban megfontolandó kérdésnek tartja fenn. Fennálló jogunkhoz kívánt simulni a Tj. különösen abban a tekintetben, hogy a teljeskorúnak nyilvánítás előfeltételéül a szülő beleegyezését, eltórőleg az I. T. álláspontjától (5. §. Ind. I. k. 32—36. 1.), nem kívánja meg. Döntőnek tekintette e részben különösen azt a szempontot, hogy mind a kiskorúnak, mind a forgalom biztonságának érdeke a teljeskorúnak nyilvánításnak a szülői beleegyezés kellékétől való függetlenítésót kívánja meg, s hogy a szülői jogok s a kiskorú érdekeinek védelme szempontjából teljesen elegendő az, ha a szülő és a gyám meghallgatását a törvény a gyámhatóságnak kötelességévé teszi. Oly szülő meghallgatását, akinek nincs szülői joga vagy akinek szülői joga szünetel (172—175. §-ok), a Tj. önként érthető okokból nem kívánja meg. Az, hogy a kiskorút csak saját kívánatára és csak akkor szabad teljeskorúnak nyilvánítani, ha a kiskorúnak érdekében van (4. §.), az intézmény céljának megfelelően világosan juttatja kifejezésre azt az elvet, amely gyámhatóságaink gyakorlatában megfelelő szabály hiányában már ma is érvényesült. A hallgatólagos nagykorúsításnak az 1877 : XX, t.-c. 5. és 6. §-ában meghatározott eseteit, amelyeket már az I. T. is mellőzött, a Tj. szintén mellőzte ; mert a teljeskorúsításnak ós a kiskorú szerződőképességének a javaslatban keresztülvitt szabályozása mellett a teljeskorúság érintett alapjainak fenntartására nincs gyakorlati szükség. Hogy azt, akinek kiskorúsága meg van hosszabbítva, teljeskorúnak nyilvánítani nem lehet (3. §. .1. bek. 2. mondata\ ez következik abból, hogy a kiskorúságot meghosszabbító ítéletet a gyámhatóságnak nincs joga hatálytalanítani. 5. Minthogy a kiskorúság meghosszabbítása az önjogúság elvonásának a gyámság alá helyezésnél kíméletesebb, s épen azért sok esetben megfelelőbb formája, fennálló jogunknak ezt az intézményét (v. ö. 1877 : XX. t -c. 8—10. §.) a javaslat fenntartja. Fennálló jogunknak idevágó szabályai azonban több irányban joggal kifogásolhatók, miért is már az I. T. több korrektivumot keresett hiányainak megszüntetésére. (V. ö. I. T. 2. §. 2., 3. bekezdését, 3. §-át. Ind. I. k. 20—25 1.) Különösen -a kiskorúság meghosszabbításának feltételeit mai jogunk túlságos tág körben állapítja meg, amennyiben felöleli a gyámság alá helyezésnek alapjául szolgáló állapotokat is, ami tekintettel a kettőnek a szerződőképessóg tekintetében eltérő hatályára, elfogadhatatlan. Emellett fennálló jogunk szerint a kiskorúság meghosszabbítása határozatlan időre szól, s így esetleg az egész életen át is fenntartható és hatálya teljesen azonos a kiskorúságával. A Tj. ezzel szemben a kiskorúság meghosszabbításának feltételeit a gyámság alá helyezés eseteivel szemben azzal határolja el, hogy Képvh. iromány. 1910,-1915. XXXII. kötet. 3