Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

16 2. §. is, hogy sem a torzszülött, sem a meghalt vagy halvaszületett nincs jogképes lénynek elismerve, ellenben az élveszületettnek jogképessége, hacsak kifejlett emberi magzatnak lehet őt tekinteni, nem függ életképességétől. Egyébiránt minden embernek jogképessége elvileg egyenlő; sem osztályok, sem vallás, nem vagy kor szerint nincsenek fokozatai. Csakis a jog tartalma és természete, amely egyes esetekben az embernek különleges minőségétől függ, állapíthat meg részleges eltéréseket. 2. A Tj. előkészítése folyamán tüzetes megfontolás tárgya volt: fenntartassék-e a teljeskorúságnak mai jogunkban megállapított huszonnégy éves korhatára? A Tj. az ellentétes álláspontok között mai jogunk fenntartása mellett foglalt állást. Igaz ugyan, hogy számos érv szól a mellett, hogy nekünk is csatlakoznunk kellene a nyugateurópai jogfejlődéshez, amely Európa legtöbb államában* a teljeskorúság korhatárának huszonegy évre leszállításához vezetett, s ezt a lépést különösen a kiskorúság meghosszabbításának korrektivumával nagyobb veszély nélkül lehetne megtennünk, a javaslat mégis a túlnyomó véleményekre tekintettel nem kívánt fennálló jogunkon e részben változtatni, mert abból indult ki, hogy hazai viszonyaink között a huszonnégy éves korhatár átlagosan megfelelőnek mutatkozik s leszállítása annál kevésbbó szükséges, mert azokban az esetekben, amelyekben a fiatalabb egyének gazdasági önállósága érdekében teljes szerződőképességük megadására van szükség, egyfelől a házasságkötésnek teljeskorúsító hatálya, másfelől a teljeskorúnak nyilvánítás lehetősége a szükségletet kielégíti, s mert a szerződőképesség szabályozásának módja kellő önállóságot nyújt már a kiskorúnak is (715—717. §-ok). 3. A Tj. a házasságkötésnek teljeskorúsító joghatályát, amely mai jogunk szerint csak a nőre terjed ki, kiterjeszti a férfira is (2. §. 2. bekezdése). Az ellentétes nézetek között, amelyek a házasságkötés teljeskorúsító hatályának kérdésében felmerültek, tiílnyomó volt az, amely hazai jogunk e régi intézményének fenntartása és a férfira is kiterjesztése mellett nyilatkozott. A kiskorú házasságkötése a házassági törvény szerint oly feltételekhez van kötve, amelyek kielégítő védelmet nyújthatnak abban az irányban is, hogy a házasságkötés teljeskorúsító hatályával se válhasson a házastársak hátrányára; épen azért nincs elegendő ok arra, hogy mai jogunknak az az álláspontja, hogy a házasságkötés egyoldalúan csak a nőt nagykorúsítja, tovább is fenntartassák; míg az a- szempont, hogy a házastársak házasóletükben a szükséges jogi önállósághoz jussanak, kétségtelenül a mellett szól, hogy a házasságkötésnek teljeskorúsító hatálya mindkét házastársra egyaránt kiterjedjen. A kiskorú fél a házasságkötéssel, ennek időpontjában válik teljeskorúvá. Önként érthető azonban, hogy csak az érvényes házasságkötésnek van meg ez a joghatálya. Ha a házasság semmis vagy megtámadás következtében érvénytelen," attól az időponttól kezdve, amikor a házassági törvény 46. és 67. §-a értelmében a házasságot úgy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna, a házasságkötésnek teljeskorúsító joghatálya is visszahatólag megszűnik. Az oly harmadik jóhiszemű szerződő felek érdekeit, akik az érintett időpontig az ily házastársakkal jogügyletekbe bocsátkoztak, a házassági törvény 133. §-ának rendelkezése védi. Ellenben az érvényes házasságnak a teljeskorúság törvényes korhatára előtt bekövetkezett megszűnése a házasságkötés teljeskorásító hatályát önként érthetőleg nem érinti. Mindezt kifejezetten kimondani, úgy amint az I. T. 4. §-a tette, a házassági törvénynek érintett rendelkezései mellett felesleges.