Képviselőházi irományok, 1910. XXVI. kötet • 765-813 sz.
Irományszámok - 1910-773. Törvényjavaslat a dunántuli, zalavölgyi és körmend-zalalövő-őriszentpéter-muraszombati (Magyar délnyugati) helyi érdekű vasút részvénytársaságok vasútvonalai engedélyokiratainak egyesitése és a zalalövő-zalaegerszegi, valamint a zalabér-sárvár-bük-kőszegi helyiérdekű vasutak engedélyezése tárgyában
298 773. szám. Ezek közül elvi jelentőségére való tekintettel csupán azt a megállapodást óhajtom kiemelni, a mely szerint az esetre, ha a helyi érdekű vasút jövedelmezősége bizonyos meghatározott mértéket meg fog haladni, a többletből az államvasutaknak jutó üzletkezelési hinyad a többletnek 62-5°/o-áig fog emelkedni. Végül a társaságok egyesüléséből előálló most tárgyalt előnyök részletezésének befejezéséül legyen szabad még rámutatnom körülményre is, hogy az új helyi érdekű vasútvonalakkal bővülő egységesítés folytán az új dunántúli helyi érdekű vasút a maga 545 kilométer hosszú hálózatával forgalmi ós közgazdasági életünk egyik elsőrangú tényezőjévé válik. Áttérve ezek után a tervezett zalalövő—zalaegerszegi és zalabér— sárvár—bük—kőszegi új helyi érdekű vasúti vonalak közelebbi ismertetésére, e részben a következőket van szerencsém előadni: 1. A zalalövő-zalaegerszegi helyi érdekű vasútvonal az idezárt vázlatrajzon feltüntetett nyomvonalon a dunántúli helyi érdekű vasútba beolvadó most még körmend—zalalövő—őriszentpéter—muraszombati helyi érdekű vasút Zalalövő állomásától a dunántúli helyi érdekű vasút Zalaegerszeg állomásáig vezettetnék. A vonal építési hossza 24 kilométer, a vasút pályája szabványos nyomtávval birna s akként rendeztetnek be, hogy azon a vonatok óránként 40 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. A pálya legnagyobb emelkedése, illetve esése 6%o-ben állapíttatnék meg s a kanyarulatok a nyilt pályán 300 méternél kisebb sugárral nem bírhatnának. A folyóméterenként 236 kilogramm súlylyal bíró s aczélból gyártandó sínek függő sinkötós alkalmazása mellett oly sűrűn rakott talpfákon lennének elhelyezendők, hogy igénybevételük 6.000 kg. keréknyomás alatt négyzetczentiméterenként 1.000 kg.-ot meg ne haladjon. A helyi érdekű vasúton a következő állomások létesíttetnének: 1. Zalapatakalja megállóhely. . . . 2. Budafa megállóhely 3. Salomvár-Zalacséb állomás 4. Zalaszentgyörgy állomás . . . 5. Alsóbagós állomás . 6. Andráshida megállóhely . . 7. Zalaegerszeg-Ola külváros megállóhely Ezeken kivül a már "meglevő Zalalövő és Zalaegerszeg állomások az új helyi érdekű vasút csatlakozása folytán előálló szükséghez képest átalakitandók és kibővitendők lesznek. A helyi érdekű vasút tényleges építési és üzletberendezósi tőkéje 3,000.000 koronában, vagyis pályakilomóterenkint 125.000 koronában állapíttatnék, meg, mely összegből forgalmi eszközök beszerzésére 139.000 korona, rendes tartalékalap képzésére 15.000 korona, végül a szükséghez képest előállítandó hóvódművek, valamint az esetleg szükségessé váló vizbeszerzósek, vizjavitások ós az állomási előterek, illetve rakodóterek útépitményei átalakítási költségeinek fedezésére szolgáló külön tartalékalap alkotására pedig 22.000 korona lenne fordítandó. Amennyiben a mindezekre szükséges utóbbi költségek a külön tartalékalap összegét túlhaladnák, a fedezetlenül maradó költségösszegek az építési 70 m. hosszal 70 » •>> 250 » » 250 -, » 335 » » 70 » » 70 » »