Képviselőházi irományok, 1910. XXIV. kötet • 728-746., CXXIII-CXXX. sz.

Irományszámok - 1910-731. Törvényjavaslat a községi és hitfelekezeti elemi népiskolai tanitók illetményeinek rendezéséről

731. szám. 63 foglaltatik, mely a tanítói állások rendszeresítésére vonatkozik, azért jelen szakasz első bekezdésében az 1868. évi XXXVIII., az 1875. évi XXXII. és az. 1907. évi XXVII. törvényezikkekkel összhangban újólag ki kellett mon­dani, hogy a községi ós hitfelekezeti elemi népiskoláknál önálló tanítói teen­dők ellátására csak rendes tanítói állások rendszeresithetők és ezek, üresedés esetén legkésőbb félév alatt, érvényes tanítói oklevéllel bíró egyénekkel vég­legesen betöltendők. Erre való tekintetből és mert ezen kérdés eddig egységes és törvényes szabályozást még nem nyert, a második bekezdésben meg kellett állapítani, hogy kik tekintendők véglegesen alkalmazott rendes tanítóknak. A segédtanító alkalmazására vonatkozó rendelkezések általában nem ujak, ehhez hasonló határpzmányok vannak az 1868. évi XXXVIII. ós 1907. évi XXVII törvényczikkekben is. Az a rendelkezés, hogy segédtanítói teendőket nemcsak érvényes tanítói oklevéllel biró egyén, hanem tanítójelölt is láthat el, azért vétetett fel, mert egyes helyeken ideiglenes alkalmazásra okleveles tanítók nem vállalkoznak, és mivel az iskolafenntartóknak az e tekintetben eddig is fennálló szabad­ságát korlátozni nem kívántam. Azonban minden félreértés kikerülése végett ki kell jelentenem, hogy tanítójelölt alatt csak oly egyén érthető, s ennek következtében segédtanítóul csak oly tanítójelölt alkalmazható, aki a tör­vényben meghatározott tanitóképezdei tanfolyamot sikerrel befejezte s csak tanítói oklevelet nem szerzett még. Az 5. kikezdósnek azon rendelkezése, mely szerint a vallás- ós köz­oktatásügyi minister előzetes engedélye alapján segédtanító egy évnél hosz­szabb ideig is alkalmazható, módot akar nyújtani arra, hogy oly helyeken, a hol okleveles tanítókban esetleg hiány mutatkozik, a tanítás folytonos­ságát ily módon lehessen biztosítani. A 3 §-hoz: A tanítónak szolgálati viszonyából folyó ós iskolafentartóval szemben fennálló igényét szabatosan kellett meghatározni; és minthogy az 1907. évi XXVII. t.-cz. a fizetéseket alapfizetés- ós ötödéves korpótlékok alapján ren­dezi, új javaslatomban pedig ezt az alapot elejtem, szükségképen fel kellett vennem a jelen szakasz utolsó rendelkezését, a mely kimondja, hogy az ezen fövényben megállapított fizetés, az 1907. évi XXVII. t.-cz. által szabályo­zott alapfizetés és korpótlékok helyébe lép. A 4. §-hoz: Az 1907. évi XXVII. t.-cz. 2. §-a a tanítókat állomáshelyük szerint, három fizetési csoportba osztja ós az alapfizetéseket az egyes fizetési cso­portokban, eltórőleg: 1000, 1.100 és 1.200 koronában állapítja meg. Ámbár kétségtelen, hogy kisebb községekben a megélhetési viszonyok általában kevésbé terhesek, mint nagy városokban, mégis, ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a városban alkalmazott tanítók gyerme­keiket otthon taníttathatják, míg a falun működő tanitó, gyermekeit ide­genben kénytelen iskoláztatni, — a mi tetemes költséggel jár — még sem mutatkozik indokoltnak a tanítók fizetéseit állomáshelyük szerint különböző mértékben megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents