Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.
Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról
62 az ipari munkásság körében a legmagasabb %-ot. (A 24 éven felüli irni-olvasni tudók között legalább 3 éves domiciliuma van a magyar anyanyelvűek 85'3%-ának, a németek 92-5%-ának, a tótok 92-9%-ának, a románok 948%-ának.) Az egy helyben lakás tartamának emelése tehát, mint egyedüli korrektivum nem volna célravezető, sőt nemzeti és műveltségi szempontból határozottan hátrányos volna. A lakás minősége, az u. n. „állandó tűzhely" szintén olyan kellék, amelyet a választójog szabályozásánál, különösen angol példára hivatkozva, sokan figyelembe szeretnének venni. Vannak, akik a 24 éves életkor és az irni-olvasni tudás kikötésén felül egyedül a lakáscenzusban keresik a korrektivumot. Gróf Andrássy javaslata sem mellőzte ezt a követelményt. Szerepelt ez nemcsak a szövetkezett ellenzéki pártok javaslatában, hanem abban a kormánytervezetben is, amely az ellenzékkel folytatott tárgyalásaim egyik kiindulási pontjául szolgált. E kérdésre tehát, amely a parlamenti reform előkészítésének történetében bizonyos jelentőséghez jutott, részletesebben kell kiterjeszkednem, s közelebbről kell megindokolnom, hogy a lakáscenzus követelményét, amelynek, felállításától kezdetben magam sem zárkóztam el, utóbb miért mellőztem. A lakáscenzus lényege az, hogy a választói jog megszerzéséhez egyéb általános kellékek mellett bizonyos minőségű vagy nagyságú lakás birtoka, illetőleg bérlete szükséges. Ezt a lakás-minimumot ugy kell megállapítani, hogy kizárja a választói jogból azokat a bizonytalanabb elemeket, amelyeknél nincs meg a némileg rendezettebb magánviszonyoknak a lakásban megnyilatkozó minimális mértéke. A lakáscenzus alapja tehát az a felfogás, hogy aki a legelemibb életszükségletek kielégítésének eszközeit is nélkülözi, az a legritkább esetben lehet csak némiképen is független és ha választói jogot kap, a demagógia vak eszközévé lesz. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy Budapesten és az ország nagyobb városaiban a lakáscenzus hatása nem ilyen irányban érvényesülne. Ellenkezőleg ezeken a helyeken bármilyen minimális lakáscenzus a társadalom szempontjából értékes kis emberek ezreit rekesztené ki a választójogból. A minden állandóságot nélkülöző legalsóbb városi népréteg kiselejtezésére pedig felesleges a lakáscenzus, mert az állami élet egészséges fejlődése szempontjából aggályosnak tekinthető ilyen elemeket a többi korlátozás — értelmiségi és vagyoni cenzus, állandó szolgálati viszony stb. — biztosabban zárja ki a választói jogból, mint a lakáscenzus. Viszont kisvárosokban és falun a lakáscenzusnak alig van sejectiv h atása., mert ott a lakás — a más megszorítások utján amúgy is kirekeszthető kétes elemeket számitáson kivül hagyva — nem bir olyan jelentőséggel, mint a nagyvárosban. Falun és a kisvárosokban csaknem minden felnőtt embernek y^SíL.a__yizJ^lx,fpgal-, M mának megfelelő szerény lakása. Mig Budapesten és a vidék nagyobb ipari és kereskedelmi gócpontjain olyan különlegesek a lakásviszonyok, hogy az az általános elméleti szabály, amely szerint a lakás nagy városban bizonyos mértékig fokmérője az illető egyén szociális színvonalának, nálunk a gyakorlatban nem állhat meg. Budapesten a lakásnyomor sokkal nagyobb, mint más világvárosokban. Bészben és viszonylag ugyanez áll a nagy magyar vidéki kereskedelmi és ipari centrumok tekintetében is. Épen ezért a fővárosban és az emiitett nagy vidéki gócpontokon a lakáscenzus a legnagyobb igazságtalanságra vezetne. A legcsekélyebb lakáscenzus felállítása esetén is a kis ekszisztenciák és a tisztességes munkásság igen értékes elemei közül sokan maradnának a választói jogosultság korlátain kivül. Hozzájárul ehhez, hogy a lakáscenzus minimumának akár általában véve, akár esetleg a családos és magános állapot megkülönböztetése mellett való meghatározása, továbbá a fő- vagy albérlői minőségnek, a bérleti vagy felmondási idő tartamának és
