Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.
Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról
63 u tényleg igénybe veit lakásnak vagy lakrésznek a választói jog szempontjából való körülirása a legnehezebb problémák közé tartozik. Bármily óvatosan és részletesen állapítaná is meg a törvény a lakáscenzus ismérveit, a végrehajtás a legnagyobb gyakorlati nehézségekkel járna. A lakáscenzus tényleges megállapítása igen megbízhatatlan volna, ha bemondásra támaszkodnék, s végnélküli zaklatásra vezetne, ha hivatalból állapítanák meg és ellenőriznék. Mert általában az összeírás időpontjában fennálló állapot lévén mérvadó, sok ezer lakásban, szobában kellene ebben az időpontban megállapítani a bérlet minőségét és tartamát, azt különösen, hogy a fél egyedül lakik-e, szobabérlö-e, vagy csak ágyat bérel a szobában, éjjelre nincs-e a szobának több lakója stb. stb. Mindez végtelenül tág teret nyitna a zaklatásnak s a feladat mégsem lenne jól megoldható. De — ismétlem — mindennél fontosabb az a szempont, hogy a fővárosban és a nagyobb vidéki kereskedelmi és ipari gócpontokon uralkodó lakásnyomor a politikai jogok gyakorlására értelmiségük, erkölcsi és kulturális fejlettségük révén egyaránt érdemes kis ekszisztenciák nagy tömegét kényszeríti arra, hogy ne lakást, hanem csupán ágyat béreljen, mert külön vagy mással együtt bérelt szobára nem telik. Az ágyrajárók közt a munkás társadalomnak igen sok rendezett viszonyok közt élő, derék tagja van, sőt sok kis fizetésű szellemi munkás is. Ezeket tehát a legalacsonyabb lakáscenzus is kizárná a választői jogból, noha az alkotmányos életben való részvételre rátermettek. Mindezeket az elméleti és gyakorlati indokokat mérlegelve, a lakáscenzust teljesen mellőzendőnek találtam. Mellőzendőnek főként az ipari munkások jól felfogott érdekében, mint akikre nézve bármilyen lakáscenzus sokkal súlyosabb korlátozást jelentene, mint akár a korhatár emelése, akár egy mérsékelt értelmi cenzus, akár az állandó szolgálati viszony megkövetelése. A lakáscenzus kérdése a törvényjavaslatban mindössze az általános kizárási okok közt jut annyiban kifejezésre, hogy a választői jogosultságból kizáratnék egyebek között az is, aki hatóságilag fenntartott népházban, szükséglakásban, vagy más menhelyszerü intézményben ingyen, vagy a lakás ellenértékéül nem tekinthető dijért lakik (14. §. 4. pont), vagyis egészen vagy részben közjótékonyságból él. Épen az ipari munkások választói jogának kérdésével kapcsolatosan felmerült e törvényjavaslat előkészítő tárgyalásai során az a gondolat is, hogy az ipari munkásoknak a munkásbetegsegélyző pénztárral való kapcsolata mennyiben volna ezek választói jogának megállapításánál tekintetbe vehető ? A szövetkezett ellenzéki pártok tervezete az ipari munkások választói jogát — a 24 éves korhatáron és az irniolvasni tudáson kivül minden egyéb különleges megszorítás mellőzésével — kizárólag csak a betegsegélyző pénztári tagság bizonyos időtartamához (2 éven belül együttvéve legalább 1 éves tagság) kívánta volna kötni. Ezt a gondolatot sem lehet gyakorlatilag érvényesíteni. A pénztári tagság állandóságának akár kizárólagos, akár járulékos kellékként való elfogadását a betegsegélyző pénztárnak jelenlegi szervezete teljesen kizárja. Amennyiben ugyanis e kellék érvényesítésével az ipari munkásság jobb elemeit kívánjuk az értéktelenektől megkülönböztetni: e cél elérésére a pénztári tagság teljesen alkalmatlan eszköz. A betegsegélyző pénztár mai szervezete szerint a pénztárnak köteles tagja minden néven nevezendő ipari munkás, bárminő alárendelt szolgálatot teljesít, még ha az nem is ipari jellegű munka, amilyen például a közönséges kisegítő munkára csupán alkalmilag felfogadott napszámos foglalkozása. Ekként annak a ténynek, hogy valaki egyszerűen tagja annak a pénztárnak, amelyet kizárólag munkásjólléti intézményként, nem pedig abból a célból alkotott meg a törvényhozás, hogy az
