Képviselőházi irományok, 1910. XVIII. kötet • 519-571., LXXXVIII-CVI. sz.
Irományszámok - 1910-524. Törvényjavaslat a vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904:X. törvénycikk módositásáról
524. szám. 77 túlnyomó nagy részben választott vármegyei tisztviselők állásainak ugyanolyan arány szerint való fizetési osztályokba sorozása, mint ahogy ez a sokkalta nagyobb létszámot felölelő ós kinevezés alá eső állami tisztviselők állásaira nézve megtörtónt, a vármegyei alkalmazottak részér 3 a megfelelő előrehaladást épen nem biztosítja; hogy tehát a vármegyei alkalmazottakkal szemben más biztositékot kell keresni a végből, hogy a kedvezőtlen véletlen esélyei a vármegyei tisztviselőket önhibájukon kivül el ne zárják legalább attól, hogy ha már magasabb állásokba nem léphetnek előre idejében, ez reájak anyagi tekintetben minél kevésbbó váljék hátrányossá. Ez ellen — mint fentebb már érintettem — az állások aránylagos fizetési osztályokba sorozása még a legnagyobb vármegyék tisztviselői létszáma mellett sem nyújt biztosítékot, hanem ez a cél leginkább az által közelíthető meg, ha az önhibáján kivül megrekedt tisztviselő részére szolgálati pótlókot biztosítunk arra az esetre, ha ugyanegy állásban annyi szolgálati évet betöltött, mint amennyi alatt az állami szolgálatban rendes körülmények közt magasabb állásba lépett volna elő. Igaz, hogy ez csak anyagi ós még igy sem teljes kárpótlása a tisztviselőnek az elmaradt előlépésórt; de mig egyrészt nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a normális előlépés elmaradása a vármegyei szolgálat természetéből és körülményeiből következik, amelyért senki sem okolható és senki felelősségre nem vonható, másrészt a pótlék-rendszernek abban nyilvánul meg a legnagyobb előnye, hogy kivétel és korlátozás nélkül minden kifogástalan tisztviselőt részesít anyagi kárpótlásban, ha egy bizonyos szolgálati év elteltével nem jutott előbbre, legyen bár a legnagyobb, vagy a legkisebb vármegye tisztviselője, és élvezzenek bár hasonló kedvezményt már akárhányan. Oly előnyök ezek, amelyekhez hasonlót az állami tisztviselők egyetlen csoportja sem élvez. Ez a rendszer az autonómiát sem sérti, mert a törvényhatóság befolyása a pótlék megszavazásánál is érintetlen marad; ugyanis a törvényhatósági bizottság állapítja meg, hogy rószesiti-e az igényjogosult tisztviselőt pótlékban, vagy sem. Viszont a megszavazás szüksége nem veszélyezteti a kifogás alá nem eső tisztviselő érdekét akkor sem, ha kevesebb személyes híve van is a törvényhatósági bizottságban, mint társainak; mert ily alkalommal csak az kerül elbírálásra, hogy vájjon az egyénileg megjelölt tisztviselő érdemes-e pótlókra vagy sem; a pótlék megadásából vagy megtagadásából pedig senki másra nem hárul hátrány i 7 agy előny. Igaz, hogy a vármegyei tisztviselőkre is az lenne a legelőnyösebb, ha a normális időn belül biztositható volna részükre a magasabb fizetési osztályú állásba való előrejutás. Ezt azonban csak határozott időhöz kötött automatikus előléptetéssel lehetne elérni, ami viszont az állami tisztviselők részére sincs biztosítva. A fizetési osztályokban való automatikus előlépés biztosítása esetén az is könnyen megtörténhetnék, hogy épen azokban a vármegyékben, ahol az előmenetel a legrosszabb, ebből kifolyólag idővel még a legkevésbbé érdemes tisztviselő is automatikusan olyan magas fizetési osztályba emelkedhetnék, ahova különben soha sem juthatott volna fel; továbbá ilyen esetben minden tisztviselő egy, sőt két fizetési osztálylyal is magasabb helyet foglalhatna el, mint amelybe állását a törvény sorozza. Mindezeket a következetlenségeket csak fokozná, hogy ez által a vármegyei tisztviselői állások megoszlása a fizetési osztályokban az államiakénál is sokkalta kedvezőbb arányt tüntethetne fel, ami az állami tisztviselőkben ébreszthetne alig kielégíthető vágyakat és igényeket; azonfelül a megoszlási arány az egyes vármegyék közt is nagyon egyenlőtlenné válhatnék.
