Képviselőházi irományok, 1910. XI. kötet • 280-347., XXXI-XXXVII. sz.
Irományszámok - 1910-286. Törvényjavaslat az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztárról szóló 1900:XVI. és 1902:XIV. t.-cz.-ek kiegészítéséről
58 286 szám. A javaslatom által eszközölt javitásck az egész vonalon mindenesetre nagyon számottevők, de a felállított korlátozások mellett el is mentek a lehetőség azon legvégső határáig, a melyen túlterjeszkednünk a jelenlegi anyagi eszközök mellett lehetetlen. Már pedig hangsúlyoznom kell, hogy javaslatom keretének megállapitásánál ügyeltem arra, hogy a tervbe vett összes javításokat a pénztár az eddigi államsegélye mellett saját erejéből a nélkül hajthassa végre, hagy ebből az érdekeltekre az eddigieknél magasabb járulékok vagy tagsági díjak háromoljanak. Ezekben javaslatomat főbb vonásokban általánosságban ismertetve, áttérek a részletekre. Az 1. §. nyugdíj csoport elnevezéssel állítja fel az uj tagcsoportot, mint a mely elnevezés a munkásnép által könnyen megérthető formában jelöli meg azt a főczélt, a melyet e csoport keretében elérni lehet. Azok az alapelvek, a melyeken a nyugdíjbiztosításnak általam fentebb vázolt formája felépíthető, annyira eltérők az eddigi rokkantsági biztosításunkétól, hogy aj tag-' csoport felállítása nélkül ez keresztül vihető nem lenne. Az átmeneti intézkedések azonban megadják az eddigi tagoknak a lehetőséget arra; a mi kívánatos, hogy eddigi biztosításukat ezen uj biztosításra változtathassák át. Uj taggá nemre ós korra való tekintet nélkül csakis olyan 14 éven felüli egyén vehető fel, a ki főkeresetképen foglalkozik gazdasági munkával. A felvételi díjat abból a czélból, hogy a belépés a földmívesnépnek minél könnyebbé tótessék, javaslatom a minimumra, kerek egy koronára redukálja. Viszont a felvételi díj teljesen el nem engedhető, mert maga a tagsági könyv kiállítása is pénzbe kerül, de ezenkívül arra is szükséges, hogy a belépőt némileg kösse. A tagsági díjat a lehetőség legszélső határáig elmenve, javaslatom az eddigi rokkantsági biztosítás 10 korona 40 filléres díja helyett évi 10 koronára kerekíti le. A kerek összegek iránti előszeretet oly általános, hogy ezzel javaslatomnak számolnia kellett, s a fólévenkint előre fizetendő kerek 5 korona valóban oly csekély összeg, melyet egy kis igyekezettel minden jóravaló magyar földmíves könnyen megtakaríthat. Ez a tagsági díj mindaddig fizetendő, míg a tag akár baleset, akár rokkantság, vagy aggkor czímén járadék, illetőleg nyugdíj élvezetébe nem lép. Javaslatom, miként a felvételi feltótelek világosan mutatják, az e fajta biztosítást tisztán a földmívesnép részére szánta, következóskópen nemcsak a tagoktól követelt díjakat, hanem a nyújtandó segélyeket is ezen osztály igényeihez mérte. Megemlítem, hogy e biztosítás legközelebb áll az osztrák javaslatban tervezett, valamint a német rokkantsági és aggkori biztosítás II. fokozatához, a melyhez a gazdasággal foglalkozók általában tartoznak, s miként ott sem lehet ugyanegy osztályban a segélyek többszörösét biztosítani, épen ugy abból a czélból, hogy a segélymegoszlást igazságossá tegyük s a pénztáron való nyerészkedésnek elejét vegyük, javaslatom is egyformán méri minden egyes tag részére az állami intézmény utján nyújtott kedvezményeket, s kizárván e csoportban a többszörös biztosítást, az egyszerű föld-, mívesnép tényleges szükségein felül jelentkező biztosítási igények kielégítését a magánbiztosítás szabad versenye részére hagyja fenn. A szakasz végül kimondja, hogy az 1902: XIV. t.-cz. 20. §-ának rendelkezései a nyugdíjcsoportbeli tagokra nem alkalmazhatók. Mathematikai szempontból nem engedhető meg ugyanis ennél a biztosítási formánál a már befizett díjaknak más egyén javára való átszámítása. A 2. §. általánosságban 10 évi várakozási időt állítván fel, a nyugdíjjogosultság alapjául szolgáló rokkantságot és aggkort határozza meg. A
