Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.
Irományszámok - 1910-53. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a pozsony-országhatárszéli helyi érdekű villamos vasut engedélyezésének megtörténtéről
282 53. szám. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állitandók elő. "Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenékeséssel tervezendők és készitendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltésfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készitendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelési és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek kárositása nélkül, valamint akképen választandók, illetve állapitandók meg ós ugy létesítendők, hogy azok a közlekedésre és vízlefolyásra, valamint a pályatest és tartozékainak megfelelő és czélszerű előállítására és fentartására nehézséget, akadályt, vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti ós mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek, úgyszintén minél rendesebb és szabályosabb alakkal és fenékkel, illetve koronával bírjanak. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerósi helyek mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek — olykópen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a folytonosságának biztosítására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 080 m. széles padka hagyandó ós ugyanily szélesnek kell lenni a kisajátítási védszalagnak is. A m. kir. államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kitérj esztetik. Ar-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0-80 méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett tartandó. Ugy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozókai — az épités közben vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztositandók. A hóbefuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrószeken, a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák ós egyéb védőintézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni ós az építési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak hordszerkezétéinek alsó éle ós a legnagyobb ár-, illetve belvizek színe között, az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest 0 50 — T0 méter nyilt magasság maradjon. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beópitendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti ós átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá, avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyilt