Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-53. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a pozsony-országhatárszéli helyi érdekű villamos vasut engedélyezésének megtörténtéről

53. szám. 283 szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszinig számitott legalább 060 m. magas felültöltéssel állitandók elő; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgál­nak — bezárólag 1.0 m. nyilasig betoncsőátereszek is lesznek épithetők, melyek a szükséghez képest — homlok- ós szárnyfalakkal, valamint a talaj­ós egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. Vasúti betoncsőátereszek felültöltésének a magassága — szintén a pálya­szinig számítva — kisebb nem lehet, mint 1 (egy) méter. A betoncsőáteresz­tők készítéséhez, mint kötőanyagot, csakis portlandczementet szabad használni. A nyilt vasúti műtárgyak hídfői ós szárnyai kő- vagy téglafalazatból, hordszerkezetei pedig bezárólag 1'5 na. nyilasig tölgyfából ós ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétle­nül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési rész­lettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. Az utak, utczák és terek mentén már meglevő és a vasút által netán igénybeveendő műtárgyak a szükséghez képest meghosszabbitandók, átalaki­tandók, esetleg pedig egészen újból készítendők. A Ferencz József dunahid igénybevételét illetőleg az 1899. évi augusz­tus hó 24-én megtartott közigazgatási bejárásról fölvett jegyzőkönyvben fog­lalt megállapítások, valamint az engedélyes és a hidtulajdonos között meg­kötendő hidhasználati szerződés és a,z ezen ügyre vonatkozólag a keres­kedelemügyi minister által kiadandó rendeletek határozmányai lesznek mérvadók. A csapadék ós szennyvíz levezetéséről — a mennyiben annak lefolyása a vasút által megzavartatnék — az utakon, utczákon és tereken áthaladó vonalrészek mentén nyilt vagy zárt csatornák segélyével, vagy a helyi viszo­nyoknak megfelelő más alkalmas módon tartozik az engedélyes gondoskodni. Tartozik továbbá az esetleg fennálló csatornákat, viz-, légszesz- ós egyéb vezetékeket is — a vasút építése következtében netán előállható szükséghez képest megfelelő módon és kiterjedésben áthelyezni, illetve átalakítani, vala­mint a mindezzel bapcsolatos mellékmunkákat is végrehajtani. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei a vasútvonalon hasz­nálandó legnehezebb járműveknek megterhelt állapotban való legnagyobb keróknyomása és a szabályszerű terhelési séma, illetve igénybevételek alapul­vételével számitandók és szerkesztendők; e mellett azonban közös közúti és vasúti közlekedésre szolgáló műtárgyak számításánál ós szerkesztésénél a közúti közlekedés igényeinek megfelelő legnagyobb, illetve legkedvezőlenebb megterhelés is figyelembe veendő. Oly vonalrészeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkal­mazandó, a pályatest és a vasúti műtárgyak is elsőrendű vasutaknak meg­felelően állitandók elő. Támasztó és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Támasztó- és bélésfalak azon részei, melyek feltótlenül kőből lesznek készítendők, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. Útátjárók, párhuzamos utak, útszabályozások és állomási hozzájáró utak­ban, a szükséghez képest megfelelő számú és nyílású átereszek vagy hidak 36*

Next

/
Thumbnails
Contents