Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.
Irományszámok - 1910-51. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a hőlak-nemsó-ledniczrónai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
51. szám. 235 Az esetben, ha engedélyes a távirda-, távbeszélő- és villamosjelző-berendezósek építését oly időben kivánná, a midőn a pályán vasúti járművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok ós szerszámok nagyban ós részletesen egyes közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda-, távbeszélő- ós villamosjelző-berendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási ós felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével engedélyes és az ópitést foganatositó posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapitja meg, mely bizottságba, ha a vasútüzemet valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására, vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket is engedótyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Nemsó csatlakozó állomáson és Hőlak-Trencsénteplicz lorgalmi végpont-állomáson az előállítandó összes I. rendű váltók világítható jelzőtárcsákkal látandók el. Nemsó állomás előjelzővel kapcsolatos karjelzővel biztosítandó. A korlátolt forgalmú állomások váltói megfelelő elzáró készülékkel, vágányai pedig mindkét végén kocsifogó sorompókkal látandók el. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix vódjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járőmüvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál legkésőbb a műtanrendőri bejárást megelőzőleg 14 nappal készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járó mű veket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járó művek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. -30*