Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.
Irományszámok - 1910-49. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a drávavölgyi h. é. vasut engedélyezése tárgyában
49. szám. 177 Az esetben, ha engedélyesek a távirda, távbeszélő- ós villamosjelzőberendezések építését oly időben kívánnák, a midőn a pályán vasúti járművekkel közlekedni még nem lehet, kötelesek gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyébb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen, egyéb közlekedési eszközökkel saját költségükön szétosztassanak. 4. A távirda, távbeszélő- és villamosjelző-berendezések nyomjelzésót, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembe vételével engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyesek viselik. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Baranyavárpélmonostor állomáson az előállítandó összes I.-rendű váltók világitható jelző-tárcsákkal látandók el. Az őrházakkal el nem látott állomások váltói megfelelő elzáró készülékkel, mellékvágányai pedig elzáró sorompókkal látandók el. Baranyavárpélmonostor csatlakozó állomás mindkét oldala előjelzőkkel kapcsolatos védjelzőkkel biztosítandó, ezenkívül ezen állomás blokkal kapcsolatos központi váltó- és jelzőállitó berendezéssel látandó el. Az állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- ós a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járóm üyek. Engedélyesek kötelesek az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget a műtanrendőri bejárás határnapja előtt legalább 14 nappal a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét ós egységárát tartalmazó kimutatással együtt, a kereskedelemügyi miniszterhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt bemutatni. Bárminő ópitósi czélokra — ideértve a pálya és tartozókainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi miniszter előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes ese^ tekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem ^bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. Képvh'. iromány. 1910—1915. ül. kötet. 23