Képviselőházi irományok, 1906. XVI. kötet • 579-593. sz.
Irományszámok - 1906-582. Törvényjavaslat a magyar királyi közigazgatási biróság hatáskörének kiterjesztéséről
30 582. szám. való felírás intézménye figyelemreméltó alkotmánybiztositék ugyan, mert módot nyújt a ministerek parlamenti felelősségrevonására, de kevéssé alkalmas arra, hogy a konkrét sérelmet orvosolja. A parlament a konkrét ügy elintézésébe közvetlenül be nem folyhat, s olyan esetben, midőn a sérelem megtörténte idején az országgyűlési tárgyalások huzamosabban szünetelnek, esetleg a felelősségrevonás jogát is csak igen későn érvényesítheti a ministerrel szemben. Sőt az is megtörténhetik, hogy a ministerium épen a felelősségrevonás elkerülése végett eszközli ki az országgyűlés feloszlatását vagy elnapolását, s teszi a törvényhatóságra nézve igen hosszú időre lehetetlenné jogainak megvédését. A sérelmeknek gyakorlati értékű orvoslását leginkább biztositja az, ha a vitássá vált kérdésekben való döntést oly fórumra bizzuk, mely fel van ruházva a függetlenség teljes biztositékával, s egyedül az elfogulatlanul értelmezett jogszabályok alapján vizsgálja: melyik részen van az igazság, mi felel meg a törvénynek? Ez mutatkozik legalkalmasabbnak az önkormányzat függetlenségének és erővel teljes működésének hatékony biztosítására; ez annak a czélnak a megközelítésére, hogy a kormány és a törvényhatóságok között támadó vitákban kizárólag a törvényesség szempontjai érvényesüljenek, s a pártpolitikai élet hullámai a közigazgatás területére be ne csapjanak. Ez a megoldás annyival inkább lehetséges, mert a közigazgatási bíróságban a kérdéses birói feladat ellátására oly intézménynyel rendelkezünk, mely iránt a közvélemény bizalommal viseltetik, s melynek eddigi működése remélni engedi, hogy a szóban levő ügyekben is — a közigazgatás gyakorlati érdekeinek megengedett módon való tekintetbevétele mellett — teljes birói igazságérzet fogja vezetni és a reá ruházandó nagy feladatot közmegnyugvásra fogja megoldani. A közigazgatási bíróság hatáskörébe már az 1896 : XXVI. t.-cz. is utalt néhány ilyennemű teendőt. Nevezetesen a legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok névjegyzékének összeállítása, a törvényhatósági bizottsági tagok választása, a bizottság kötelékéből a tagsági képesség időközi elvesztése miatti kizárás, a tisztviselők választása, illetőleg a főispán általi kinevezése kérdésében a legfőbb fokon való döntést máris kivette a minister hatásköréből, s megnyitotta a birói panasz útját. Két esetben pedig a belügyminister intézkedése ellen adott panaszjogot, nevezetesen azon intézkedése ellen, melylyel valamely kiadásnak a törvényhatósági költségvetésbe való felvételét az 1886: XXI. t.-cz. 6. §-ában foglalt feltétel hiányában elrendeli, továbbá melylyel a törvényhatósági költségvetés tudomásulvételét, vagy az elkülönítve kezelt megyei alapok tárgyában hozott törvényhatósági határozatnak jóváhagyását azon esetben is megtagadja, ha az 1883 : XV. t.-cz. 7., illetőleg 15. §-ában felsorolt követelmények fenforognak. Kétségkívül már ez a szabályozás is, különösen a törvényhatósági választások feletti döntésnek birói kézbe letétele, bizonyos haladást jelentett az önkormányzat védelme felé. De e védelem az ügyeknek csak igen kis körére szorítkozott. A védelem körének ily szűkre szabásában a közigazgatási bírósági törvény megalkotásakor az a szempont volt döntő, hogy a kormányzati jogkör nagyobb megszorítást vagy csorbulást ne szenvedjen,. mert ez az állam érdekeit sérthetné s a hatósági tekintélyre is kárral járhatna. A kormányzati hatalom erejének, tekintélyének megóvása kétségkívül fontos érdek, melyet koezkáztatni veszélyes. Azonban nem szabad feledni, hogy az önkormányzat hatályos és erővel teljes működésének minden körülmények között való biztosítása szintén elsőrendű állami érdek, s hogy a birói védelem, mely nem jelent egyebet, mint a törvényesség uralmának független fórum útján való biztosítását, a kormányhatóság tekintélyét sem sértheti, legalább nem abban az esetben, ha ennek törekvése a törvények tiszteletben tartására van irányozva. Sőt a kormányhatóság intézkedéseinek tekintélyét csak fokozza az, ha azok törvényességét — jogvita esetén — a független bíróság is megállapítja.