Képviselőházi irományok, 1906. XIV. kötet • 531-578. sz.
Irományszámok - 1906-576. A közgazdasági bizottság jelentése "a pozsony-országhatárszéli helyi érdekű villamos vasut enedélyezéséről" szóló 152. sz. törvényjavaslat tárgyában
576. szám. 545 közlekedési intézmény létesitése feltétlenül kívánatos, bármely közlekedési könnyités megakadályozása kulturellenes volna, főleg oly korszakban és oly esetben, midőn a közlekedésről amúgy is már teljes mértékben gondoskodva van. A pozsony—bécsi villamos vasút kérdése különösen azon okból is követel alaposabb vizsgálatot, mert oly közlekedési rendszerről van szó, mely a távolsági forgalomban nálunk még egyáltalában nem, külföldön jóformán csak rövidebb vonalakon van alkalmazva, mely a gőzmozdonyú vasúti rendszertől sok tekintetben lényegesen eltér ós melynek természetével, esetleges hatásaival ós kihatásaival már az első lépés megtételénél tisztába kell jönnünk, nehogy a förgalompolitika jövőjét koczkáztassuk. Valamint az első gőzmozdonyú vasút engedélyezését a magyar országgyűlésnek mélyremenő és évekig elhúzódott tárgyalásai előzték meg, úgy legalább is szükséges, hogy a villamos vasutak a távolsági forgalomra való első alkalmazásainál szem előtt tartsuk ezen közlekedési eszköznek forgalompolitikai és általános közgazdasági jellegét. Ha azok a vérmes remények nem is teljesülnének, melyek a villamos közlekedés tekintetében általában tápláltatnak és ha egyelőre még ökonómiai szempontból a villamos közlekedés nagy önköltségeket mutat, mindamellett akkora előnyöket nyújt a gőzmozdonyú közlekedés fölött, hogy annak, különleges esetektől eltekintve, okvetlenül elsőbbséget kell tulajdonitani. Egy szakértő ezen közlekedés előnyeit a következőkben foglalta össze: 50 százalékig terjedő megtakarítás gőzben, legalább 25 százalék megtakarítás szénben. Jelentékenyen könnyebb lokomotivok (melyeknek tonnánkénti ellenállása is tetemesen kisebb, mint a gőzlokomotivoké; hegyi pályákon a vonat emelésére szükséges munkának nagy részben való visszanyerése). Olcsóbb jókarbantartás (tehát kevesebb lokomotív és kisebb műhelyek), személykocsik kímélése ós fűtő nélkülözhetősége, a vonatok nagyobb biztonsága, sűrűbb forgalom, gyorsan járó, könnyebb vonatokkal nagyobb sebesség a jelenlegi felépítményen, vonatok és állomások kényelmes világítása, a füst hiánya, ez magában véve is számos esetben, különösen nyáron és jobban felöltözött egyéneknél nagy fontossággal bir, továbbá ott, hol sok az alagút, nagyobb sebességi vonatok járathatása stb. Végül a természetes vizierők kihasználása, mi kőszén-szegény vidéken ós a kőszén árának emelésére szintén a közlekedés elsőbbségét biztosítja. Minthogy tudvalevőleg Pozsony és Bécs között már is sűrű vasúti közlekedés létezik, a létesítendő villamos vasút különleges hatása ezen közlekedési eszköznek sajátszerű technikai és forgalompolitikai természetében keresendő. Ezen szempontból, valamint általában a villamos vasút forgalompolitikai jelentősége országos szempontból különösen a távolságok redukálásával függ össze. Igaz, hogy egyelőre tekintettel a költségre és a levegőellentállásra ama számitások, melyek a villamos közlekedés gyorsasága tekintetében tétettek, leszállittattak. De ha csak azt a számítást veszszük alapul, melyből a Ganztársulat annak idején a budapest—bécsi vasútra vonatkozó előterjesztésében kiindult — a vonatok indítása 10 — 60 percznyi időközökben volt tervezve 200 személyre alkalmas kocsikban — sőt ha ujabb, még mérsékeltebb számításokat veszünk alapul, mely szerint az átlagos gyorsaság egyelőre — ugy technikai, mint gazdasági okokból — 120 kilométernél magasabbra nem tehető, még akkor is a villamos közlekedés általánosítása még tovább viszi azt a nagy forradalmat, melyet a gőzmozdonyú vasút a népek nemcsak gazdasági, de összes kulturális viszonyaiban előidézett és legalább is kívánatos, hogy a magyar törvényhozás alaposan megfontolja,: az állami ingerenczia mekkora mérvét és milyen módját akarja magának az uj közlekedési eszközzel szemKépvh. iromány. 1906—1911. XIV. kötet. 69