Képviselőházi irományok, 1906. XII. kötet • 401-462. sz.

Irományszámok - 1906-440. Törvényjavaslat a m. kir. államvasutak és a m. kir. posta- és távirdaintézet részére beszerzendő forgalmi eszközök, valamint a m. kir. államvasutak állomásain és vonalain szükséges beruházások költségeinek fedezéséről

240 440. szám. ben Rákos rendező pályaudvar vágányhálózatának bővítése is szükségesnek mutatkozik. Hasonlóképen Angyalföld és Lipótváros állomások bővítése. A nyugatinál még jóval súlyosabb helyzetben van a keleti pályaudvar,. a melyen minden rendelkezésre álló terület már teljesen igénybe van véve és tulajdonképeni bővítés immár nem lehetséges. Ezen a pályaudvaron csak a régi gyorsárú-kezelő épületnek lebontásával — mely épület a gyorsárú­kezelésnek helyszűke miatt Józsefváros állomásra történt kitelepítése óta más vasúti czélokra szolgál — az érkező oldalon egy előre tolt perron és mellette két vonat-fogadó csonkavágány létesíthető. Ezzel az elrendezéssel az érkező személy- és gyorsvonatoknak a pályaudvarba való behaladás előtti gyakori feltartóztatása kevesbedni fog, azonkívül az utasok kiszállása könnyebben és több helyen történhetik meg. Kisebb bővítések létesíthetők még Józsefváros, Alsó-Kőbánya és Rákos pályaudvarokon, mely utóbbi munkálatok mind ideiglenes természetűek, míg a ferenczvárosi rendező pályaudvaron nagyobb terjedelmű és maradandó jel­legű bővítés fog eszközöltetni, melynek segélyével a ferenczvárosi és duna­parti teherpályaudvarok kezelése lényegesen megkönn5 7 ebbül. II. tétel. A fiumei pályaudvarnak ós kikötőnek vasúti berendezésekkel leendő kiegészítésére l,200.CO0 K szüksége 3 . Fiume állomás kibővítésére az 1897. évi XXX. törvényczikkel engedé­lyezett 200,000.000 K hitelből 8,000.000 K volt engedélyezve. Ebből az emii­tett törvény indokolásában felsorolt építkezésekre és vasúti berendezésekre 7,500.000 K fordíttatott, míg a fennmaradó 500.000 K az 1901. évi XII. törvény­czikkel megadott átruházási jog alapján teher- és személykocsik beszerzésére fordíttatott. Az 1904. évi törvényczikkel új raktárak építésére, vágányok, utak, daruk és egyéb vasúti berendezések előállítására 5,200.000 K, az 1907. évi költség­vetés V. fej. 8. i\ és az átalakítási munkák között a fiumei pályaudvaron faszerkezetű táraknak végleges raktárakká való átépítésére 360.000 + 100.000 = 460.000 K engedélyeztetett. Ezek a hitelek tételek szerint megállapított munkákra szükségesek, úgy­mint az ideiglenes jellegű faraktáraknak — már az állandó tűzveszély miatt is — rendkívül sürgős véglegesítésére, illetve falazott raktárépületekkel való pótlására, valamint újabb raktáraknak a létesítésére, miként az az 1907. évi állami költségvetésben részletesen ki van fejtve. Ezzel összefüggésben szük­ségesek e hitelek a vágányhálózat további kiegészítésére és kibővítésére, azonkívül az állomásnak és a kikötőnek darukkal és egyéb modern felszere­lésekkel való ellátására, melyek segélyével az árukezelés, a ki- és berakás, továbbá az átrakodás nagy mértékben gyorsítható lesz. E mellett azonban a pályaudvar további kiegészítéséről is kell gondos­kodni, jelesül a most különösen sürgős jellegű szónrakodás czéljaira a mólókon és hullámgát okon vágányok állitandók elő. Minthogy továbbá a közel múltban az elevátor leégett, az elevátor fel­építéséig pótláskópen egy raktár is létesítendő, a mely raktár később is ily czélra fog szolgálni. Végül, mivel az elevátornak nem a korábbi módon, hanem modern szer­kezetűvé való mielőbbi újból felépítése, a kárbiztositás folytán rendelkezésre jutó ;jösszegen fölül jelentékeny több költséggel fog-járni, erről a többkölt­séjpől, is-e ; helyen kell gondoskodni. . , . .

Next

/
Thumbnails
Contents