Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.
Irományszámok - 1906-183. Törvényjavaslat a hazai ipar fejlesztéséről
22 183. szám. A gyáripar eddig igen sok esetben nagyon nélkülözte a kisajátítási jogot, a mi sok vállalat kiterjedésének útjában állott. Nem ritkán egészen kicsinyes szempontok hiusitották meg nagy vállalatok létesitését vagy kibővitésót. Ezt kivánja megakadályozni a 8. §., mely a gyárakat és ipartelepeket azon vállalatok közé sorozza, a melyek javára ugy a telep területére, valamint az ahhoz vezető utakra, iparvágányokra, sodron}'pályákra és az üzemhez nélkülözhetetlen vizművekre kisajátításnak van helye, mely kisajátításnak bizonyos korlátait is felállítja a javaslat, nehogy az fontos érdekeket sérthessen. Ezzel a kisajátítási joggal egyúttal pótoltatik az a hiány, hogy iparvágányok és sodronypályák czéljaira kisajátításnak nincs helye, a mi eddig már nagyon sok esetben igen nagy közgazdasági és forgalmi hátrányokkal járt. Elvégre nagy iparnak létesítése első rangú országos érdek. Nagy ipar létesítését legtöbb esetben kicsinyes magánérdekeknek alárendelni nem lehet, ezért ki kell terjeszteni a kisajátítási jogot a javaslat által tervezett módon, a mi egyúttal kifejezésre juttatja azt az álláspontot is, hogy a gyáripar létesítése közérdek is. A javaslat 9. §-a törvénybe kivánja iktatni azt az eddigi, az évi költségvetési törvényeken alapuló gyakorlatot, hogy oly esetekben, midőn valamely iparvállalat létesítését, kibővítését vagy fentartását általános közgazdasági érdekek teszik kívánatossá, a hazai ipari termelés fokozása vagy biztosítása czóljából a kereskedelemügyi minister államsegélyt is engedélyezhessen. Az államsegély engedélyezésének kérdése tekintetében nagyon eltérők nálunk még a vélemények. Ezeket tisztázni múlhatatlanul szükséges. Ha Magyarország iparpolitikájának megindulásakor a vámterületi önállósággal rendelkezett volna, ha ennek következtében ipara élvezte volna azt a természetes védelmet, melyet a vámok nyújtanak: nem lett volna szüksége az iparnak rendkívüli állami eszközökkel való fejlesztésére. Ámde helyzetünk egészen más, iparunk ezzel a védelemmel nem rendelkezett és nem rendelkezik ma sem, minélfogva arra az esetre, ha teremteni akarunk nagy ipart, gondoskodnunk kell bizonyos támogatásról is, mely annak létesítését előmozdítsa. Mindenütt, még fejlett iparral bíró államokban is, minden uj iparvállalat hátrányban van a már régi, tőkéjében törlesztett, piaczán megszilárdult iparvállalattal szemben. Mennyivel inkább ott, a hol az ipartelepnek magának kell még munkásai kiképzéséről is gondoskodnia ós piaczokat is szerezni magának! Ez igen tekintélyes anyagi áldozatokkal jár, melyeket a vállalkozás nem visel, ha nem támogattatik benne. Az a támogatás, melyet eddig nyújtottunk, tulajdonkópen elenyésző csekélység azon áldozatokhoz képest, melyeket az uj iparvállalatnak az első időben hoznia kell ós azon előnyökkel szemben, melyet minden nagyobb gyári vállalat közgazdasági ós állampénzügyi szempontból bir. Az államsegélyek nyújtásának rendszere nemcsak nem mellőzhető a mi jelen viszonyaink között, hanem ellenkezőleg még fokozandó is, ha komolyan akarunk nagy ipáit teremteni. Mert mi legyen az a vonzó erő, a mi a tőkét iparvállalati befektetésre serkentse nálunk? Csak az addig nyújtandó kedvezmények és előnyök, mig a vállalat annyira megerősödik, hogy a küzdelmet a versenynyel felvehesse. Ha ezt nem nyújthatjuk, akkor meddő minden törekvésünk. Már pedig ha gazdasági önállóságra akarunk törekedni, akkor az első feltétel erős gyáripar teremtése. Ezt addig kell megteremtenünk, mig gazdasági viszonyaink ujabb berendezésének időpontja elérkezik, hogy akkor már oly iparral rendelkezzünk, melyre az ország megnyugvással támaszkodhassék.
