Képviselőházi irományok, 1906. V. kötet • 47-68. sz.

Irományszámok - 1906-50. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a békéscsaba-békés-vésztői helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

86 50. szám. 2-5 m. magasságig l 1 /^ vagy l 1 /^ lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l x /2 lábas lejtőkkel létesitendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak ós körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vizszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenókeséssel tervezendők és készitendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltés felőli lejtői ellenben ugyanoly rézsűvel készitendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelési és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kimélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül, valamint akképen választandók, illetve állapitandók meg és úgy létesitendők, hogy azok a közlekedésre ós vizlefolyasra, valamint a pályatest és tartozékainak meg­felelő és czólszerű előállitására és fentartására nehézséget, akadályt vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok minél rendesebb és szabá­lyosabb alakkal ós fenékkel, illetve koronával birjanak. Megállapíttatik azon­kívül, hogy nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok ós egyéb anyagnyerési helyek, mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja ós a folytonosságának biztosítására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szen­vedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt leg­alább 0­8 m. széles padka hagyandó és ugyanily szólesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. Csuszamlások vagy más természetű deformácziók meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése czóljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, r valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Ar-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0-50 méterrel a legmagasabb ár , illetve bel vízállás felett lesz tartandó és úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozókainak lejtői a szükséghez képest biztositandók. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle ós a legnagyobb ár-, illetve belvizek szine között az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest 0-5—10 méter, a hosszufoki csatornán át létesítendő hídnál pedig 1-5 méter nyilt magasság maradjon; a pálya által is igénybe veendő békési közúti kettős Kőröshidnál pedig a most meglevő nyilt magasság megcsonkítatlanul fenn­tartandó lesz. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat, vagy egyéb víz­folyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztosi­tandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó,

Next

/
Thumbnails
Contents