Képviselőházi irományok, 1906. I. kötet • 1-16. sz.

Irományszámok - 1906-15. Törvényjavaslat, a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok közt létrejött pénzügyi egyezmény beczikkelyezéséről

90 15. szám. átutalásának követelésével s a területi befolyás biztosítása végett a fentebb, a 3-ik pontban ismertetett egyéb követelésekkel léptek fel. Horvát-Szlavonországokra nézve többé-kevésbé közömbös lehetett ugyan a jövedelmek mikénli befolyása és megosztása, mert autonóm szükségleteik korábban átalányösszegben lettek megállapítva s ujabban is mindig feloldattak az alól a kötelesség alól, hogy teherviselési képességűk szerint járuljanak a közös költségekhez, a bevételek megosztása mindig arra való tekintettel történt, hogy első sorban az autonóm kiadások nyerjenek fedezetet, mindazonáltal el kell ismernünk, hogy valódi teherviselésük helyes feltüntetésére súlyt kell helyezniük egyfelől azért, hogy a közös kiadásokhoz való hozzájárulásuk ne tűnjék fel a valódinál is kisebb mértékben s másfelől azért, hogy a bevételek százalékos megosztása folytán az autonóm kiadásokra fordítható százalék tényleges eredménye ne mutasson fel az adótörvények módosulása esetén a pénzügyi egyezmény tartama alatt a várt növekedés helyett visszaeséseket. Az állami bevételeknek a területi befolyás szerinti merev elkülönítése, a melyen a korábbi pénzügyi egyezményeknél részint egyes bevételek kombinált számítása, részint más bevételek átalányozása utján lehetett segíteni, a fogyasztási adótörvények ujabb módosítása folytán nem volt fentartható, mert nem a valódi teherviselésnek nyújtotta képét. Ha a területi alapon befolyó jövedelmek arányában állapítottuk volna meg azt a kulcsot, a mely szerint Horvát-Szlavonországok a közös kiadásokat viselni köteleztetnének, nem a valódi teherviselési képesség szerint történnék a kulcsnak megállapítása. Az 1868: XXX. törvényczikknek abból a rendelkezéséből, hogy a közös kiadások fedezése a teherviselési képesség arányában történjék, önként következik, hogy nem a területen befolyó jövedelem, hanem a terület lakosai által tényleg viselt teher képezheti csak a megosztás kulcsát. Ennek az alapnak keresésénél azonban nem fogadhattuk el a horvát országos bizottság javaslatait. Nem fogadhattuk el az egyenes adókra nézve, mert ezeknél adótörvényeinkben a jövedelmeknek helyi eredete szerinti adó alá vonása a lehető legtökéletesebb módon van biztosítva, s úgy a kivetésnél, mint az elszámolásnál keresztülvive. Úgy, hogy ezeknél, nemkülönben a bélyeg-dijak- és jogilletékeknél, valamint a dohányjövedéknél és a sójövedelemnél az eddig is szokásos elkülönítés nemcsak a területi bevételt, hanem az illető területnek tényleges teherviselését is képviseli, úgy, hogy ezekre nézve változtatásnak szüksége egyáltalán nem forog fenn. De nem fogadhattuk el a fogyasztási adókra nézve sem a javasolt átutalást, egyfelől, mert az igazolt lehet külön államok között, hanem politikai és forgalmi tekinteteknél fogva, de meg a kezelés nehézkessége és költségessége miatt sem engedhető meg ugyanannak az egységes államnak területén belül, s másfelől, mert a pénzügyi egyezmény kiterjedhet a tényleg befolyt jövedelmeknek mikénti megosztására, de nem terjedhet ki az egyes bevételi források mikénti kezelésére s igy közjogi rendünk alapvető intézkedéseinek sérelme nélkül a közszolgáltatások kezelésének kizárólag a közös országgyűlés hatáskörébe vágó megállapítását az egyezkedések körébe vonni nem engedhettük. A teherviselési képesség keresésénél leghelyesebbnek véltük azokat az állami bevételeket alapul venni, a melyek, a mint fentebb is emiitettük, amellett, hogy területileg biztosan elkülöníthetők, egyúttal a területen lakó magyar állampolgárok valódi megterheltetését is tüntetik ki. Ezek az egyenes adók, a bélyeg- és jogilletékek, a dohány- és sójövedékből eredő bevételek. Alig tévedünk, ha ezeket az egyenes és közvetett állami adók széles körére, a vagyoni, üzleti, forgalmi viszo-