Képviselőházi irományok, 1906. I. kötet • 1-16. sz.
Irományszámok - 1906-15. Törvényjavaslat, a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok közt létrejött pénzügyi egyezmény beczikkelyezéséről
15. szám. 91 nyok egészére, a különböző vagyoni viszonyok között levő néprétegekre, sőt még a kényszerű és önkéntes adózás eseteire is kiterjedő különböző közszolgáltatásokat olyakul tekintjük, a melyek a teherviselési képességnek, ha nem is, abszolút értelemben biztos kulcsát, de viszonyaink között egyedüli határozott alapra fektetett ismérvét képezik, S azért ezt a kulcsot vettük alapul a törvény 2. § ában a közös terhek megosztási arányszámának megállapításánál. E kérdés megoldása képezte első feladatunkat. Ugyanezt a kulcsot véltük leghelyesebben alapul venni a magyar korona országai azoknak a jövedelmeinek megosztásánál is, a melyek területileg el nem különíthetők, jelesül a fogyasztási adóknál, a szállítási adónál, lottójövedéknél, mert minden biztosabb támpont híján abból kellett kiindulnunk, hogy ezek a jövedelmek is minden valószínűség szerint az általános teherviselési képesség ismérvei szerint oszlanak meg. Ennek az elvnek elfogadásával azt hisszük, nemcsak biztosabb alapra fektettük azt a megoldandó második kérdést, hogy a befolyó jövedelmek miként számíttassanak Magyarország és másfelől Horvát-SzJavonországok jövedelméül, hanem a folyton felújuló ellentéteknek is elejét vettük. Harmadik feladatunkat képezte annak a százaléknak megállapítása, a mely szerint Horvát-Szlavonországok jövedelme egyfelől az autonóm s másfelől a közös kiadások között osztandó meg. Nem zárkózhattunk el jelenleg sem attól a már első üzenetünkben kifejezett s eddig is követett méltányossági szemponttól, hogy" Horvát-Szlavonországok autonóm szükségletei csak akkor biztosíthatók, ha a jövedelmek nem vétetnek igénybe a közös kiadásokra oly mértékben, a mint erre Horvát-Szlavonországok a teherviselési képesség arányában elvileg kötelezhetők lennének. S ezért az eddigi 44°/o-ban állapítottuk meg a jövedelmeknek az autonóm kiadásokra fordítható összegét. Ennek a százaléknak megállapításánál azt hisszük, elmentünk a méltányosságnak addig a határáig, a melynél Horvát-Szlavonországok reális autonóm kiadásai s belügyeinek okszerű fokozatos fejlődése biztosítottnak tekinthető. Eddig a határig el kellett mennünk, mert Horvát-Szlavonországok közszolgáltatásai felett kizárólag a közös országgyűlés rendelkezvén, a pénzügyi egyezmény körében kellett az autonóm szükségletek fedezésének s a szükségletek természetszerű növekedésének eszközeit biztosítanunk. Viszont azonban ezekkel a méltányossági szempontokkal szemben azt is biztosítani kívántuk, hogy ha a területileg el nem különíthető s a teherviselési képesség arányában megosztandó jövedelmek többel növekednének, mint évi 5°/o-kal, ez a többlet megosztás tárgyát ne képezze, hanem, a mennyiben más, nagyobb esélyeknek kitett bevételi forrásoknál mutatkozó elmaradások helyrepótlására igénybe nem vétetik, egészében a közös kiadásokra fordíttassák. Ezt a határt kellett megállapítanunk azérl, hogy akkor, midőn egy új eszmét, a területileg meg nem osztható bevételeknek a területileg elkülöníthető bevételek arányában való megosztását léptetjük életbe, a mint gondoskodunk az autonóm szükségletekről s ezek fejlődéséről, úgy viszont a méltányossági szempontok kielégítésén túl a közös kincstár bevételeit is biztosítsuk. A megkötendő egyezmény, melyet a mellékelt törvényjavaslatba foglaltunk, 1904. évi január 1-étől kezdve 10 év tartamára köttetnék. Az előző időből eredő követelések annak 1. §-a szerint kölcsönösen megszűntéknek nyilváníttatnak, a mit nemcsak az eddig is követett hasonló eljárás tesz indokolttá, hanem jelen esetben az a körülmény is igazol, hogy Horvát-Szlavonországok a fogyasztási adóreform folytán az utóbbi években jelentékeny bevételektől estek el, úgy, hogy autonóm szükségleteiket a korábbi keretben sem voltak képesek fedezni, a közös állampénztárból pedig az eddig szokásos leszámolások szerint járó összegek keretén 12*
