Képviselőházi irományok, 1906. I. kötet • 1-16. sz.

Irományszámok - 1906-15. Törvényjavaslat, a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok közt létrejött pénzügyi egyezmény beczikkelyezéséről

15. szám. 169 ban kötelezettségeinek megfelelni nem képesek, ez természetes s ép oly természetes az is, hogy a közös hozzájárulást meghaladó összegek sem lehetnek elegendők az autonóm szükségletek fedezésére. Horvát- és Szlavonországok eme jövedelmeinek némelyikét, a melyek egészben vagy részben ezen országok területén kivül lesznek befizetve, az 1889. évi országos bizottságok az ezen országok jövedelmei közé sorolták, az egyedül indokolt azon elvből kiindulva, hogy az ilynemű jövedelmek azon terület javára forditandók, a melynek népét terhelik; ide tartozik: a nyereményadó, a biztosítótársulatok bélyegilletékéből származó jövedelem, a vasúti és hajózási vállalatok bélyegilletékei és a szállítási adó. Az alulírott országos bizottság reményli, hogy a magyar országgyűlés igen t. országos bizottsága, elődének nyomán haladva, magáévá fogja tenni az általa elfogadott s az 1889. évi deczember hó 10-én kelt törvény (az 1889 :XL. t.-cz.) 6. szakaszában törvényesített elvet és ez által eleget fog tenni nemcsak az igazságosság követelményének, hanem az 1868-iki állami alaptőrvény szellemének és értelmének is. Ebben a reményben sorolta fel már az előbbi országgyűlés országos bizottsága az 1899. évi november hó 11-én kelt üzenetében ama közjövedelmeket, a melyeket a jelzett irányban törvény által rendezni kell. Alulírott országos bizottság kötelességének ismeri a magyar országos bizottság figyelmét újból ezekre az esetekre irányítani; ebben az irányban nézetét röviden és nyíltan kifejteni s fejtegetéseihez összhangzó javaslatokat fűzni. Már 1889-ben érintette az országos bizottság a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek tisztviselői keresetadójának kérdését. Itt az történik, hogy azok a vállalatok, a melyek székhelye Magyarországon van, a Horvát- és Szlavonországokban szolgáló tisztviselők adóját is valamely magyarországi állampénztárba fizetik be s ez annál könnyebben történhetik, minél nehezebb e tekintetben az egyéni ellenőrzés. Miért is alulírott bizottság nézete szerint legczélszerűbb volna elrendelni, hogy ezek az adók, a mennyiben az ezen országok területén kivül eső valamely pénztárba lettek befizetve, minden évben a leszámolás alkalmával ezen országok javára átszámittassanak és hogy ez egy külön tétel alatt évenként kimutattassék. Ugyanily módon érintette már az 1889-iki országos bizottság azon vállalkozók és vállalatok, pénz- és biztosító társulatok megadóztatásának kérdését, a melyek központi vezetésükkel Magyarországon laknak, vállalataik, fióküzleteik, raktáraik és ügynökségeik azonban Horvát- és Szlavonországokban vannak s javaslatba hozta, hogy az ilyen vállalatok és társulatok adója, a mennyiben Horvátés Szlavonországokban működnek, ezen országok számára biztosittassék. Erre a tisztelt magyar országos bizottság a horvát-szlavón bizottság figyelmét az e tekintetben fennálló törvényes szabályokra irányította, a melyekkel ezek az ügyek rendezve vannak. De az által, hogy ezek az ügyek törvénynyel rendezve vannak, ezen országok kívánságának nincs elég téve és nincs elhárítva az a kár, a melyet Horvát- és Szlavonországok az ilyel énképen rendezett viszonyok folytán szenvednek. A biztositó-társulatok ügynökségeinek sokasága nem fizet adót ezen országoknak; az erdei és vasútépítési vállalatok itten nincsenek megadóztatva, az ezen országokban levő nagy közlekedési vállalatok által fizetett adóból pedig ezen országoknak semmiféle rész sem számíttatik. Mindezek oly közjövedelmek, a melyek az ezen országok jövedelmei sorába volnának beillesztendők; s a midőn ez nem történik, ebből rájuk nézve jelentékeny kár származik. Képvh. iromány. 1906—1911. I. kötet. 22