Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.

Irományszámok - 1901-640. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése az 1903. julius 29-iki ülésében történtek tárgyában

8 640. szám. és jogrendjébe ütköző erőszakos lépést, hogy a ministerelnök indítványát erőhata^ lommal kerítette birtokába s úgy tépte szét darabokra. Enyhítőül szól mellette azon körülmény, hogy a kérdéses irat akkor már nem a Ház functionáriusának, hanem a Ház egyik tagjának a birtokában volt. A világosan erőszak alkalmazására irányuló czélzat azonban annak módja és azon tény, hogy az illető közjellegű okirat tényleg meg is semmisíttetett: ugyancsak a Ház tekintélyét és tanácskozási rendjét sérti oly mérvben, hogy annak megtorlása a Háznak önmaga iránti kötelessége. Ezeken kívül concedáljuk, voltak még a közismert sajnálatos csoportosulásnak mások is sokan részesei, de azt lehet mondani, hogy inkább csak passive, vagyis minden különösebb, kifejezetten sértő egyéni cselekvőség nélkül. Tekintettel a nagymérvű izgalomra, mely akkor a Háznak majdnem minden tagját elfogta és az illetőket másoknál tovább ragadta: a fent megnevezetteken kívül mi külön büntetést mások ellen nem hozunk javaslatba. Ellenben bármily nemes forrásból eredőnek ismerjük is el egy politikusnál a hazafias hevülési kitörést, mégis meggyőződésünk az, hogy a képviselőháznak, mint a nemzet legfőbb tanácskozó-testületének normális működési rendje nem arra van hivatva, hogy szenvedélyes kitörések és erőszakos jellegű fellépések provocálásával állíttassanak szembe az ellenkező meggyőződések s esetleg még tettleges érintkezések is döntsenek az országos érdekű viták sorsa felett. De nemcsak fokozatosan nem fajulhat el a nemzeti képviselet, ellenkezőleg: a Ház egészének s pártkülönbség nélkül minden egyes tagjának résen kell lenni, hogy már a legelső ily irányú incidens a rendelkezésünkre álló erkölcsi természetű és hatású, tehát a legmagasabb vonalra helyezendő közéleti ellenactió által tétessék örökre hatálytalanná, sőt megrovás alá véve, a jól felfogott nemzeti érdekek ellen való cselekvésnek minősíttessék s a lehetőség határai között ez által és ekkép akadályoztassák meg azoknak ismétlése, újbóli sajnálatos kitörése főképp akkor s illetve oly testületben, mint most is a mi képviselőházunk, a melyben csakis az elnöki tekintély az, mely hivatva van s eddig képes is volt csupán erkölcsi súlyával tartani vissza minden oly kezdeményezést, mely további elfajulásaiban, mint erre más parlamentnek története szolgáltat szomorú példákat, a parlament tekintélyét s így a nemzeti souverenitás biztosítékait ássa alá s a mi viszont más parlamenteket is ily irányú megtorlásra késztetett. Az ezek ellen való erős ellenhatás, vagyis a Ház mint önsouverainitását védő testület fenyítéke nélkül félő lenne, hogy az ily turbulens jelenetek ismétlődnének, a Ház jogilag szabályozott rendje helyébe az erőszak és önkény lépne, a józan consideratiók fölé kerülnének a szenvedélyek s az ily állapotoknak meg nem bélyegzése annyi lenne, mint a parlamenti anarchiának a szentesítése. A múltra nézve a nemzet egésze iránt tartozó tisztelet mint expiálás, •— jövőre nézve pedig mint praeventió szükséges, mint az erkölcsi és házszabályszerű megtorlás alkalmazása. Tekintettel már most arra, hogy első ízben merültek most ezek fel, hogy végelemzésben forrásukat, a bár egyoldalú pártállás által diktált, de tán épp azért annál vehemensebb s hazafias kötelességnek vélt felhevülés idézte elő, a cselekvőség jellege, súlya tekintetében különbséget nem téve, fokozatokat, osztályozásokat fel nem állítva, de mégis példát statuálni kívánva, — javaslatba hozzuk, hogy mondja ki a t. Ház, miszerint a fent nevezett 5 képviselő úr a Ház méltóságával, tekintélyével és jogrendjével össze nem férő cselekményei miatt köteles a házszabályok 255. §-ának megfelelőleg a Házat ünnepélyesen megkövetni. Tudjuk jól,

7 hogy— a mint jelentésük elején kifejtettünk — e javaslatok megtételére meggyőződésünket nem a paragrafusok indították, de azt a Ház minden tagjában bizonyára élő hazafias lelkiismeret sugallata, mely ezzel hasonló