Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.

Irományszámok - 1901-640. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése az 1903. julius 29-iki ülésében történtek tárgyában

2 640. szám. fogva is a Ház méltósága, jogrendje, valamint az elnöki tekintély súlyos megsértésének jelenségeit foglalják magukban s a Ház functionáriusai kötelességszerű eljárásának, tehát a Ház szabályszerű működésének illetéktelen megzavarását vonták maguk után. Első sorban' felmerül tehát az a kérdés, hogy a szóban forgó cselekményekre alkalmazandó-e a megtorlás, vagyis a Ház fegyelmi hatalma, s ha igen: mily alapon és mérvben ós kik ellen? A röviden jellemzett tények kétségen kívül a Ház méltóságán, elnöki tekintélyén s erkölcsi reputatióján oly súlyos csorbát ütöttek, hogy azok szigorú megtorlását a nemzeti képviselet és a parlamenti alkotmány létérdekei, — a Háznak legelső sorban saját tagjaitól várható tisztelete és önbecsülése elodázhatatlanul követelik s ezek megtorlás nélkül hagyása egyértelmű volna a Ház lemondásával azon tiszteletről, melyet mint erkölcsi létalapját úgy a nemzettől, mint a művelt világtól megkövetelni minden körülmények között joga van. Ily önmegfeledkezésnek még feltevése is teljesen ki lévén zárva, vagyis a megtorlás szükségét a parlamenti ethica szempontjából elvileg még vitatás alá sem bocsáthatván: kérdés támad az iránt, hogy a megtorlás módja és mérvére nézve a Ház benső jogéletének mely szabályai nyerjenek alkalmazást? E tekintetben mindenekelőtt utalunk arra, hogy a Ház által követett gyakorlat és házszabályok szerint a mentelmi jog kétféle sérelme fordulhat elő; és pedig az egyik az, midőn a Ház valamelyik tagjának mentelmi joga egyénileg fertetik meg kívülről származó bántalom vagy zaklatás által, a mi jelenleg nem sorog fenn; a másik kategóriája pedig a mentelmi sérelemnek az, hogyha a Háznak mint testületnek souverén közjogi egyénisége, előjogai, vagy az ezt képviselő elnök ellen követtetik el sérelem. A most elbírálandó tények ezen második körbe esnek. Ki kell jelentenünk, hogy a házszabályok szószerint ily sérelmekre nézve oly intézkedést nem tartalmaznak, a melyeket betű szerint s egyszerűen a jelen esetre alkalmazni lehetne. Mert a házszabályok két irányban rendelkeznek ide vonatkozólag és ugyan: a 221. és 222. §§-okban felsorolják azon sérelmeket, melyeket egyes szónokok akkor követnek el, ha a Ház tekintélyével, össze nem férő kifejezéseket használnak; ezek tehát úgyszólván szóbeli vétségek, melyek elnöki rendreutasítással, szoelvonással, vagy jegyzőkönyvi megrovással toroltatnak meg. A 255. §. szerint pedig, ha a Ház valamely tagja a rendet zavarja, valamint az elnök iránti engedetlenség egyéb eseteiben a Ház utasítja a mentelmi bizottságot, hogy a Ház további intézkedése iránt javaslatot tegyen. Kétségtelen az, hogy a fenforgó esetek szó- és betüszerint nem tartoznak a most idézett szakaszok alá, mert nem szónokok által heszéd közben követtettek el, s illetve a rendzavarók ellen nem lett elnöki rendreutasítás alkalmazva, ha tehát elvileg azon álláspontra helyezkedünk, hogy csak az torolható meg, a mi konkrété a házszabályokban mint büntetendő eset van körülírva: akkor a fenforgó tényekről oda kell nyilatkoznunk, hogy azok a házszabályokban, mint ilyenek nincsenek előrelátva s expressis verbis körülírva. Nézetünk szerint azonban a házszabályok e látszólagos hézagából nem szabad arra következtetni, hogy a szóban forgó cselekmények büntetlenül hagyassanak, mert azzal, hogy a Ház tanácskozási szabályai megalkotásánál minden előforduló esetekről, tehát a fenforgókról vagy hasonlókról kimerítő casuisticával nem intézkedett: nem következhetik az, hogy az ezek -megtorlása iránti jogról lemondott, hogy azokat szabadon s büntetlenül kívánta hagyni,-—aminthogy nemcsak nem mondott, de nem is mondhatott le, mert ha erkölcsi önvédelmének minden eszközét eldobta volna magától: akkor saját morális testületi exisztencziája megvédhetése ellen követett volna el merényletet, a meny-