Képviselőházi irományok, 1901. XXXIV. kötet • 554-639. sz.

Irományszámok - 1901-624. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése, Lengyel Zoltán országgyülési képviselő mentelmi jogának állítólagos megsértése ügyében

476 624. szám. * utezából a kertecskén át az Andrássy-útra akart menni, de a rendőrség kordont vont és őt át nem eresztette, mcndván: »most nem lehet átmenni.« Minthogy azonban sietős dolga volt, ozsonnázni akart menni, kérte a rendőröket, hogy bocsássák át, de kérelme nem teljesíttetett, mire egj lovassági felügyelőhöz fordult, de az a nélkül, hogy engedélyt adott volna, ellovagolt. Ekkor egy gyalog tisztviselőt akart fölkeresni, de a rendőrök visszataszították, úgj, hogy nem mehetett semerre sem, mire azt mondta a rendőröknek, hogy ne bánjanak vele ily gorombán, erre két rendőr a karjánál megfogta és a kapitánysághoz bekísérte, mi ellen tiltakozott. Bekisértetésekor hozzájuk jött egj fiatal ember, állítólag egy vasutas, a ki a rendőrökre rászólt, minek viszik be ezt a fiatal embert, az semmit sem követett el. Ezt a vasutast is bekísérték. Ezután jött Lengyel Zoltán, a ki így szólt a rendőrökhöz: » miért viszik be azt a fiatal embert, de majd felirom a számaikat« és egyúttal fel is irta a rendőrök számát. Azt, hogy Lengyel Zoltán megfogott-e egy rendőrt, nem látta, de annyira izgatott volt, hogy alig vett valamit észre. Hogy Lengyel Zoltánnal mi történt tovább, nem tudja, mert őt a rendőrök elvitték, Lengyel Zoltán pedig még ott maradt. Az utczán Lengyel Zoltán addig, a míg ő ott volt, magát meg nem nevezte. A rendőrök őt — Rovó Aladárt — nem ütlegelték, ruháját nem tépték, nem bántalmazták, csak ránczigálták. Mérlegelve már most az összes vallomásokat és figyelembe véve azt, hogy a vallomások között lényeges eltérések vannak, a mentelmi bizottság mindenekelőtt a való tényállás megállapítását tartotta első sorban szükségesnek, magától értetődvén, hogy a tényállás megállapításánál a negativ vallomásokkal szemben a positiv vallomások döntő súlyúaknak vétettek, a mennyiben egy vagy bárhány negativ tanú vallomása nem rontja le és nem zárja ki eo ipso egy oly tanú vallomásának valóságát, a ki valamely tényt közvetlenül észlelt, látott s ígj positive tanúsított. így megdől Purjesz Lajos, a »Püggetlen Magyarország« munkatársának, valamint a Lengyel Zoltán által magával hozott Kiss Oszkár, Solt Izidor és Hecser Gyula tanuknak azon egybehangzó vallomása, hogy Lengyel Zoltán képviselő kocsija mellől el nem mozdult, onnan kiáltott a Rovó Aladárt bekísérő rendőrökre, hogy mi a számuk és hogy erre rendelte el Rudnay Béla főkapitány Lengyel Zoltán előállítását. Megdőlnek ezen vallomások egyrészt az összes rendőrségi közegek, másrészt dr. Halmai Elemér tanú vallomása folytán is, a ki pedig éppen nem vádolható azzal, hogy Lengyel Zoltánnal szemben- és annak terhére elfogult, hisz együtt volt vele és barátja is neki. Halmai Elemér, — a ki Lengyel Zoltánnal egy kocsin volt, — nemcsak látta Lengyel Zoltánt a Rovó Aladárt kisérő rendőrök után futni, de látva, hogy Lengyel Zoltán a rendőrökkel és Schmidt Ede felügyelővel heves taglejtések kíséretében izgatottan és fenhangon vitatkozik és tartva attól, hogy ebből erős conflictus származhat, maga is Lengyel Zoltán után futott, hogy azt visszatérésre birja, utói is érte, meg is szólította, de eredmény nélkül. Kétségtelen tehát, hogy Lengyel Zoltán kocsijáról elment, a rendőrök után sietett, azokkal és Schmidt Ede felügyelővel heves és izgatott szóváltásba keveredett. Dr. Halmai Elemér, a ki Lengyel Zoltán után futott és így a rendőrök kivételével, közelebb volt Lengyel Zoltánhoz mint az összes többi tanuk, daczára annak, hogy Lengyel Zoltán és a rendőrök, valamint Schmidt Ede közötti szóváltás fenhangon és kiabálva történt, a nagy zajban nem hallotta, hogy azok mit mondtak egymásnak. — Ha tehát dr. Halmai Elemér nem hallotta, hogy a vitatkozók mit mondtak egymásnak, így a távolabb állók azt még kevésbé hallhatták és így erre