Képviselőházi irományok, 1901. XXXII. kötet • 514-531., LXXIX-XCVI. sz.

Irományszámok - 1901-514. Törvényjavaslat, a magyar királyi államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről

514. szám. 73 utalni. Ez az eljárásnak bizonyos egyöntetűségét, bizonyos rendszerességét tételezi fel. E helyett nálunk a szüretelés s a must és bor további kezelése is az egyénigazdaságokban minden egyöntetűség, minden rendszer nélkül az egyéni viszonyoktól és körülményektől függően történik s innen van az, hogy nincsenek állandó bortypusaink, nemcsak borvidékenként, hanem még községenként vagy szőlőhegyenként sem, hanem minden szőlőbirtokosnak más-más bora van évjáratonként, sőt ugyanannak a birtokosnak dűlőnként és fekvésenként, de még igen gyakran hordónként is. Az ekként előállított borokat aztán hasztalan veszi meg a legügyesebb, legszakavatottabb borkereskedő is. Azokkal a jelleg egyenlőségét, állandóságát és folytonosságát nem lesz képes biztosítani s e miatt nem biztosíthatja magának az állandó vevőket sem. A jelen kor forgalmi és fogyasztási viszonyainak ós igényeinek az a törvénye, mely szerint: az az árú talál könnyebben vevőre, a mely egyenlő minőség mellett — bizonyos határok közt — nagyobb mennyiségben és folytonosságban áll rendelkezésre, szabályozza a bor értékesítését is. Ezért boraink kielégítő gazdasági értékesítése csak úgy lesz elérhető, ha a termelők egy-egy borvidéken, vagy legalább valamely borvidéknek homogén minőségű bort termő kisebb körzetében megfelelő módon, megfelelő alakban együttes és egyöntetű szüretelésre s boraiknak legalább az első lefejtésig hasonlóan együttes és egyöntetű kezelésére társulnak, hogy ekként lehetőleg állandóan, lehetőleg egyenlő minőségű terménynek — legalább nyersanyagként — nagy mennyiségben való előállítását érjék el és biztosítsák. Szükséges ez különösen a kisgazdák érdeke szempontjából a nagyobb tömegekben termő közönséges asztali borokra, esetleg alsóbbrendű pecsenyeborokra nézve is. Különlegességek, finomabb pecsenyeborok és csemegeborok, a melyeket különben is főleg az értelmesebb és vagyonosabb szőlőbirtokosok szoktak termelni, individuális tulajdonságaiknál fogva kevésbbé alkalmasak az ily összesített kezelésre s ennélfogva, úgymint Francziaországban és Németországban is, a Ohateaux-k és Schloss-ok, czélszerűen megmaradhatnak tulajdonosaik individuális kezelésében s a különlegességük biztosítására szükséges védelem igénybevétele mellett a tulajdonosaik által való külön gazdasági értékesítésre. De szükséges a megfelelő társulás mellett való együttes és egyöntetű kezelés azért is, mert a nagyobb tömegű, közönséges asztali borokat főleg oly kisebb szőlőbirtokosok termelik, a kiknek rendszerint sem megfelelő szüreteiési és pinczeberendezési eszközeik és gépeik, sőt a leggyakrabban még hordóik sincsenek s a kik ennek következtében rosszul préselt mustjukat és rosszul erjedt borukat azonnal értékesíteni kényszerülnek. Szüretkor ós szüret után ez a tömeg a kényszerhelyzetben levő kis szőlőbirtokosok által egyszerre piaczra dobatván, a rendszertelen és nagy arányú kínálat az árakat szerfelett lenyomja, mert a kis szőlőbirtokos, csakhogy gyorsan pénzt lásson, terményét, számítás nélkül, potom áron odadobja, elfecsérli. Az ily irányban egyszer megindult átalakulás aztán hosszas ideig befolyásolja az árképződóst s teljesen megsemmisíti a gazdasági értékesítés legális igényeit. Ellenben a társulás mellett való együttes ós egyöntetű és minden bizonynyal jobb minőséget biztosító kezelés, különösen, ha az még megfelelő hitelmívelettel is kiegészíttetik, remélhetőleg fel fogja szabadítani a kis szőlőbirtokosokat attól a kényszertől, hogy mustjukat vagy borukat bármely áron is eladják esetleg csakazért, mert nincs hordójuk; felfogja szabadítani a piaczot az egyszerre rohamosan jelentkező nagy tömegek ós nagy kínálat nyomásától s a gazdasági értékesítést előreláthatólag a rendes mederbe fogja terelni. Ez a modern kor közgazdasági rendszerében csak a szövetkezeti formában való társulás utján érhető el. Képvh. iromány. 1901—1906. XXXII. kötet. 10