Képviselőházi irományok, 1901. XXXI. kötet • 486-513. sz.

Irományszámok - 1901-503. Törvényjavaslat, a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról

503. szám. 143 számban áll rendelkezésére. Az ország összes nagyközségei és körjegyzőségei közül, melyeknek száma: 4541, összesen 2000 olyan nagyközség, illetőleg körjegyzőség van, melyben rendszeresített segédmunkaerő nincs. E 2000 nagyközség, illetőleg körjegyzőség közül 653 nagyközségben, illetőleg körjegyzőségben a jegyző a község (községek) részéről díjnoktartási átalányban részesül ugyan, de még így is marad 1347 olyan nagyközség, illetőleg körjegyzőség, a hol semmiféle segédmunkaerő nincs alkalmazva s a jegyző díjnoktartási átalányban sem részesül. (4. sz. melléklet.) E nagyközségek, illetőleg körjegyzőségek között bizonyára számos olyan van, melyekben a csekély ügyforgalomnál fogva a jegyző, úgy a hogy, egymaga is képes ellátni az összes teendőket; azonban tény az, hogy sok községben a jegyző sajátjából tart díjnokot. De az oly községekben, illetőleg körjegyzőségekben is, melyeknek jegyzője díjnoktartási átalányban részesül, ez az átalány gyakran oly csekély összegű, hogy a díjnoktartás költségeire nem elegendő és így a jegyző arra itt is csak ráfizet vagy pedig ingyen teljes ellátást ad a díjnoknak. Sőt a nagy ügyforgalomnál fogva még az olyan községekben is gyakran kénytelen a jegyző sajátjából díjnokot tartani, a melyekben segédmunkaerő van ugyan rendszeresítve, de nem kellő számban. A jegyzőket pedig a kellő munkaerő hiánya egyénileg is sokkal inkább sújtja, mint más köztisztviselőket. Más hivatalokban a munkaerő hiánya csupán ügyhátralékot idéz elő, de az illető tisztviselőnek mentségéül rendszerint elfogadtatik a munkaerő hiányára való hivatkozás. A jegyző azonban ezzel ritkán védekezhetik, mert minden késedelmeért — a nélkül, hogy védelmét előterjeszthetné — a felsőbb hatóságok (alispán, pénzügyigazgató, főszolgabíró, járásbíróság) menten rendbirsággal illetik, ez ellen pedig törvényeink értelmében még csak felebbezésr nek sincs helye. E törvényjavaslat a legégetőbb bajokat orvosolni s a jegyzőkhöz méltatlan helyzeten lehetőleg javítani igyekszik. Ez irányban elmegy a végső határig, a meddig ez idő szerint terjeszkedni lehet, abban a tudatban, hogy a jegyzők anyagi helyzetének jobbrafordulása sok tekintetben a közigazgatási állapotok megj avulásával is kapcsolatos ós hogy az állami segély olyanokat ér, a kiknek boldogulása a nemzeti állam izmosodását is nagyban elősegíti. A vázolt helyzettel szemben a törvényjavaslat a következő kérdések megoldásával foglalkozik: 1. Megállapítja azt a javadalmazási minimumot, a melynél kevesebb illetménye egj jegyzőnek, illetőleg segédjegyzőnek sem lehet. Ez a minimum a jegyzőkre nézve 1600 korona, a segédjegyzőkre nézve 1000 korona. A hol az összes javadalmazás ezen összegen alul van, a javadalmazás ezen összeg erejéig kiegészíttetik és pedig rendszerint az állam által. 2. Gondoskodik a törvényjavaslat arról is, hogy a hosszú szolgálat a javadalmazás emelésével jutalmaztassák. E czélra a jegyzők számára 100 koronás ötödéves korpótlék rendszeresítését vettem tervbe, a mely azonban 400 koronánál feljebb nem emelkedhetik. ';-• 3. A jegyzők munkaterhónek apasztása czéljából a törvényjavaslatban a törvényhozás engedélyét kérem arra, hogy részben vagy egészben az államkincstár terhére új segédjegyzői állások legyenek rendszeresíthetők és végül 4. A községi közigazgatás értelmi színvonalának emelése czéljából gondoskodni kívánok arról, hogy jövőben az államilag segélyezett segédjegyzői állásokra csak jegyzői képesítéssel bíró egyének legyenek megválaszthatok. Mindeme kérdések megoldása nagy lépést jelent a községi közigazgatás szervezeti reformjának megvalósítása felé is. E reformnak legfőbb akadálya eddig az anyagi eszközök hiánya volt. E törvényjavaslat törvényerőre emelkedésével már