Képviselőházi irományok, 1901. XXXI. kötet • 486-513. sz.

Irományszámok - 1901-503. Törvényjavaslat, a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról

140 503. szám. Melléklet az 503. számú irományhoz. Indokolás, „a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról" szóló törvényjavaslathoz. Ez a törvényjavaslat a magyar tisztviselői kar azon csoportjának anyagi helyzetén kivan javítani, a melynek hasznos munkája eddig a törvényhozás részéről aránylag a legcsekélyebb méltánylásban részesült. Nem a szűkkeblűség késleltette eddig sem e régóta felszínen levő kérdés megoldását, de az a téves és kellően alig indokolható felfogás lépett előtérbe, hogy a jegyzők állami segélyezése a községi önkormányzattal összeférhetetlen. A jegyzői javaáalom rendezésének kérdése már a messze múltban is foglalkoztatta az államot és a törvényhatóságokat. Nyomait már a XVIII. század második felében Mária Terézia uralkodása alatt találjuk, a mikor az úrbéri rendezés alkalmával a jegyző földjárandósága is kihasíttatott. Ugyancsak már a XVIII. század végén néhány vármegye is szabályozza a jegyzők illetményeit. Egyes vármegyék valósággal fizetési osztályokba sorozták (50, 65, 80 és 100 frt) a jegyzőket, de a készpénzfizetés mellett házat és szántóföldet is biztosítottak nekik haszonélvezetül. .'••. Maga a készpénzfizetés a legtöbb helyen igen csekély volt s a járandóságok nagyobb része terményekben (gabona, hizó disznó, hús, vaj, faggyú, só, fa, bor, sőt csizma is) adatott. E régi korból veszi eredetét, hogy a jegyzők közül sokan javadalmazásuk jelentékeny részét ma is föld- és terményjárandóságokban birják. Az újabb időben a törvényhozás megállapította a jegyzői fizetés minimumát és pedig legelőször a községek rendezéséről szóló 1871: XVIII. t.-cz. 67. §-ában, mely szerint a fizetés,, nem számítva a természetben kiszolgáltatandó szabad lakást, 400 o. é. forintnál kevesebb nem lehet. A jelenleg érvényben levő 1886: XXII. t.-cz. 66. §-a a jegyzők fizetésének e minimumát fentartotta, s csak azzal bővítette ki az 1871. évi törvénynek rendelkezését, hogy ott, a hol a községek vagyoni helyzete megengedi, a törvényhatóság a fizetést hivatalból 600 forintig felemelheti. A vármegyék —• különösen az utóbbi időkben — indíttatva a jegyzők mind hangosabbá váló panaszaitól, igyekeztek a jegyzői fizetést a törvényes korlátok között lehetőleg felemelni. De a községek általában véve annyira túl vannak terhelve pótadóval, hogy a jegyzői fizetés felemelését nagyon sok község vagyoni helyzete nem engedte meg s azért igen nagy azoknak a községeknek, illetőleg körjegyzőségeknek a száma, melyeknek jegyzői a község részéről ma is csak a minimális 800 korona fizetésben részesülnek. Sőt a rendelkezésemre álló hivatalos adatok szerint még mindig van néhány olyan jegyzői állás, melynek a községtől