Képviselőházi irományok, 1901. XXIX. kötet • 413-433. sz.

Irományszámok - 1901-413. Kossuth Ferencz képviselő és társainak felirati javaslata

413. szám. 3 zetes szerencsétlenségek kútforrása volt, a mely mindenha beláthatatlan bonyodalmaknak és ellentéteknek volt az eredő oka és nemcsak nemzetek romlását, hanem trónusok bukását is eredményezte. A zsoldos hadseregek korában lehetett jogosultsága annak, hogy a fejedelem a hadseregről, mint a magáéról rendelkezett, megadta erre a jogalapot az, hogy hadseregüket főleg a saját erőforrásaikból tartották fenn, de manapság, a midőn a nemzetek védereje az általános védkötelezettség és a néphadsereg eszméjére van alapítva, a midőn maga a nép áldozza pénzét és vérét a hadseregre: az én hadseregemről beszélni idejét múlta, és sem az alkotmánynyal, sem az általános védkötelezettség eszméjével össze nem egyeztethető. A mi alkotmányunk szerint a hadsereg soha sem volt másé, mint a nemzeté, melynek fővezére a koronás király. Államiságunk és függetlenségünk szempontjából súlyos sérelem a legfelsőbb hadparancs azon felfogása, hogy valamennyi néptörzs, így tehát a magyar is, a nagy egész javára érvényesítse a saját különös előnyeit. A 67-iki kiegyezés a magyar állam függetlenségét akarta biztosítani ós bármilyen végzetes lejtőre jutott is az engedmények terén, még a kételynek leghalaványabb árnyéka sem férhet ahhoz, hogy a magyar nemzet államalkotó nemzeti jellegét sértetlenül megóvta és végtelen távolságban állott még annak a gondolatától is, hogy az ország önállóságát, a politikai értelemben vett magyar nemzetet a néptörzsek színvonalára kívánta volna lesülyesztení. Nem lehetne kifogásunk az ellpn, ha a Felséged jogara alatt álló és az örökös tartományok kötelékébe tartozó, saját történelmi múlttal biró nemzeteknek törekvései is kielégíttetnek, ámde mi egy pillanatig sem tagadhatjuk meg évezredes multunkat, mely szerint önálló, független szabad nemzet vagyunk és nekünk nem volt és nincs is más törekvésünk, mint minden erőnk igénybevételével kiépíteni és felvirágoztatni az önálló magyar nemzeti államot. Elsoroltuk Felséges Úr a hadiparancsra vonatkozó aggodalmainkat; —• országunk ezen nehéz helyzetében biztató jelként vettük Felséged azon törekvését, hogy a nemzetnek megnyugtatását ós az alkotmányon — bizonyára Felséged akaratán kívül — ütött sebek orvoslását Önmaga is szükségesnek ismerte fel. B czól érdekében hatalmazta fel Felséged újonnan kinevezett kormányelnökét a hadparancsra vonatkozólag némileg megnyugtató, ámbár az alkotmányosság fogalmai szerint sem nem illetékes helyen, sem nem kellő formában elmondott nyilatkozatai megtételére. B czólból intézett Felséged kormányelnökéhez királyi kéziratot is. Mély sajnálattal kell kijelentenünk, hogy e nyilatkozat a magyar nemzetet nem nyugtathatja meg, nem pedig azért, mert lényegében fentartja mindazt, a mit a legfelsőbb hadparancs kiadásával sérelmesnek mondottunk, sőt azzal, hogy a leghatározottabban kijelenti, hogy bizonyos kereteken' túl semmiféle intézkedéseket megengedhetőnek nem tart és ezen jelzett kereteken túl menő törekvések teljesítéséhez, a melyek a szent korona országainak integritását veszélyeztetik, legfelsőbb akaratával hozzájárulni nem fog soha: ezzel a nemzet alkotmányán ujabb sebeket üt. Mély sebeket üt azért, mert itt nyíltan és ismételten kifejezésre jut azon akarat, hogy a nemzet törvényhozása csakis azt veheti alkotmányos tárgyalás alá, a mit a Felség az önmaga által megállapított keretben kijelölni jónak lát. Fájlaljuk, de ki kell mondanunk, hogy ez a felfogás úgy a parlamentarizmus, mint a magyar alkotmány parancsaival homlokegyenest ellentétben áll. Felséged arra hivatkozik, hogy az 1867 : XII. t.-cz. alapján elvállalt kötelezettségek becsületes és lelkiismeretes teljesítése felett mindenkor szigorúan őrködött, holott a magyar nemzet mély sajnálattal volt kénytelen tapasztalni, hogy e szigorú őrködés daczára számtalan más, orvoslás nélkül maradt sérelmeink között a nemzetnek még olyan törvényes kívánsága sem mehetett teljesedésbe, mint a i*