Képviselőházi irományok, 1901. XXIX. kötet • 413-433. sz.

Irományszámok - 1901-413. Kossuth Ferencz képviselő és társainak felirati javaslata

2 413. szám. szerepében politikai parancsot intézett a hadsereghez. Oly parancsot, a melyben lekötötte királyi szavát és a véderő szerve előtt, a melynek pedig épen Felséged által is hangoztatott magas rendeltetésénél fogva a politikai élet minden hullámverésétől távol kellene állania, határozott fogadalmat tett, hogy semmi oly változtatáshoz nem fog hozzájárulni, a mi a hadseregnek jelenlegi alapját lényegében a legkisebb mértékben is megváltoztatná. Ezzel Felséged előre megakadályozni törekedett azt, hogy a nemzet törvényhozása a maga akaratát szabadon nyilváníthassa és a fejedelem hatalmi szavával gátat emel a nemzeti akaratnak törvényhozási utón leendő megnyilatkozása elé. A magyar alkotmány a jogfolytonosság alapján fejlődött. Ez a fejlődés soha sem ismerte a törvények változhatatlanságának sorvasztó bilincseit és most történelmünk évezredes tanulságaival szemben, Felséged parancsoló formában hirdeti azt az akaratát, hogy a hadsereg fejlesztésére irányuló törvényes kívánságaink soha se teljesülhessenek. Számos törvényünk, köztük az 1867 : XII. t.-cz. 12. §-a is azt igazolja, hogy a magyar hadseregre vonatkozólag, a nemzet által fentartott ós biztosított jogokat Magyarország minden idegen beavatkozás kizárásával gyakorolja. És most keserű csalódással tapasztaljuk, hogy Felséged ezen jogaink érvényesítésére irányuló nemzeti akaratunkat egyoldalú törekvésnek nyilvánítja, melyet valamely más államterület érdekei befolyásolhatnának. Alkotmányunknak egyik alapja az is, hogy minden állami hatalom egyedül a nemzeti akarat forrásából ered és így a felségjogok is a nemzetnek a király által gyakorolt jogai. Nincs felségjog törvényen kivül vagy törvényen felül. Országunknak olyan törvénye nincs, a mely a nemzeti nyelvnek a hadseregben való érvényesülését Felségednek egyoldalú elhatározásától tette volna függővé. Felséged hadi parancsa a fejedelemnek jogait szembeállítja a nemzet jogaival. Nemzetünk soha sem mondott le a hadseregére vonatkozó jogairól. Azon törvényünk is, a melynek sérelmes értelmezésével most a királyi jogok kiterjesztésének szándékát tapasztaljuk, világosan fentartotta a magyar hadsereget, melyet kiegészítő részévé tett ugyan az összes hadseregnek, de nem nyilvánította azt más hadsereggel sem közösnek, sem egységesnek és csupán az 1723 : I. és II. t.-czikkben gyökerező kölcsönös és együttes védelem kötelezettségének czélszerűbb teljesítése érdekében ismerte el a magyar hadsereg egységes vezérletét, vezényletét és belszervezetét a magyar király által intézendőnek. Egyben azonban világosan kikötötte, hogy a király ezen jogokat is csak alkotmányosan gyakorolhatja. Felségednek a nemzet törvényes kívánságával szemben kifejezett akarata kínos aggodalmakat ébreszt lelkünkben az alkotmányos korlátok épségben maradása iránt. Meggyőződésünk szerint Felségednek ezen akaratnyilvánítását a magyar törvényhozás magatartása annál kevésbbó indokolhatja, mert az a maga akaratát a hadparancs kibocsátásának okául felhozott kérdésekben még ki sem jelentette. Felséged csupán az országgyűlés képviselőházában folyt vitából értesülhetett a nemzet kívánságairól. Ezen vita alatt egyetlen olyan törekvés sem nyilvánult, a mely addig, mig az 1867 : XII. t.-cz. fennáll, az ebben meghatározott felségjogokat tiszteletben nem tartaná. Véleményeltérés csakis eme felségjogok tartalma és gyakorlásának módja tekintetében merülhetett fel, azt pedig, hogy a törvényhozás erre vonatkozó akaratával szentesítés végett Felséged elé járulhasson, Felségednek, a ki az alkotmányos uralkodásra annyira súlyt helyez, megelőzni vagy megakadályozni sem érdekében, sem jogában nem állhat. Nem mellőzhetjük hallgatással Felségednek azon kijelentését sem, a melylyel ismételve és több ízben is, a hadseregről, mint saját hadseregéről emlékezik meg. A hadseregnek, mint szervezetnek különválasztása a nemzet törvényhozásától, elkülönítése az állampolgárok gondolkozás-világától és törekvésétől, mindig vég-