Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-391. A kereskedelemügyi magyar királyi minister jelentése az országgyüléshez a Tőketerebes-varannói helyi érdekű gőzmozdonyu vasut engedélyezése tárgyában

36 391. szám. 15. §. A katonaság és katonai javak leszállított díjtótelekkel szállítandók és pedig egyrészt a császári és királyi közös hadügyi minister és a magyar királyi honvédelmi minister, másrészt a vasutigazgatóságok közt 1892. évi november 1-én megkötött egyezmény, illetőleg a mindenkor hatályban álló katonaszállítási díjszabás és annak függeléke alapján. A katonaszállítás iránt létrejött vagy létrehozandó és az állam részére kedvezőbb egyezmények ezen engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi, valamint a közbiztonsági közegek, végül a fegyenczek és tolonczok szállítása tekintetében is. Az engedélyes köteles alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodások és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra beren­dezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Köteles továbbá az engedélyes azon határozmányok- és szolgálati szabá­lyokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályoknak s azoknak béke idején új építkezésekhez vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonat­kozólag a császári és királyi közös hadügyministerium által kiadattak vagy meg­állapíttatni fognak. Háború és mozgósítás esetén köteles az engedélyes a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól a rendeltetési helyig legközelebb eső állomásig a katonai leszállított díjszabás alkalmazásával szállítani. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthetőleg érvényesek a szolgálatban utazó magyar királyi honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészítő részei, a nópjog oltalma alatt állanak. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határozatok­hoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1873. évi II. törvényczikkben megállapítvák. 16. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása ós üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából vagy az állam érdekeinek ezen enge­délyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat hasz­nálják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, uti málnáik­kal együtt ingyen szállítandók. 17. §: Az engedélyes a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalon vagy annak csak egyes részein is, a kereskedelemügyi magyar királyi minister kívána­tára a magyar királyi postát szállítani köteles. A postaszállítás feltételeit az 1888. évi IV. törvényczikk 4. §-ának b) pontja értelmében a kereskedelemügyi magyar királyi minister rendeleti utón fogja megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents