Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-399. Törvényjavaslat, a kereskedelmi üzlet átruházásáról

184 399. szám. 2., 3. pont). A hozzátartozóknak itt szem előtt tartott köre egészen azonos a hozzátartozóknak azzal a körével, a melyet a csődtörvény most idézett 28. §-ának 2. pontja von meg s a mely egyrészt a gyakorlatban elég hathatósnak bizonyult, másrészt azonban még sem mondható oly tágnak, hogy valóban jóhiszemű személyek és olyanok, a kiknek csakugyan nem volt módjukban az átruházó üzleti viszonyairól kellő tudomást szerezni, terheltethetnének igazságtalanul a felelősséggel. Ehhez képest a 2. §. első bekezdésében felsorolt személyek az 1. §-ban meghatározott alanyi korlátozás nélkül, azaz az átruházónak az üzletből eredő összes kötelezettségeiért fognak felelősséggel tartozni. ad 2. A 2. §. második bekezdésében foglalt kivétel főleg azt az esetet tartja szem előtt, a midőn az átvevő az »összes« kötelezettségeket vagy azoknak egy bizonyos körét vállalja magára. Oly esetben, a mikor a magára vállalt kötelezettségeket egyenkint megjelölte, a szabály nem igen lesz gyakorlati, mert hiszen a kifejezetten megemlített követelést az átvevőnek szükségszerűen ismernie kellett s így azért már az 1. §. alapján lesz felelősségre vonható. Az átvevő ós az átruházó közti megállapodás azonban úgy is szólhat, hogy az átvevő általánosságban vállalja magára az üzleti kötelezettségeket, még pedig vagy kivétel nélkül, vagy pedig egyes, tüzetesen megjelölt kötelezettségek kivételével. Azon a körön belül tehát, a melyre az ily magáravállalást kifejező nyilatkozat kiterjed, nem lehet az 1. §-ban meghatározott korlátozásnak helye, nevezetesen az előbb említett esetek elsejében, a midőn az átvevő a kötelezettségeket általánosságban s kivétel nélkül vállalta magára, az átvevő az összes kötelezettségekért, abban az esetben pedig, ha a kötelezettségeket általánosságban, de egyesek kivételével vállalta magára, a többi követelések tekintetében arra való tekintet nélkül fog felelni, vájjon az egyes kötelezettségeket ismerte vagy ismerhette-e. Ehhez képest, ha és a mennyiben az átvevő az átruházóval szemben az üzletből eredő kötelezettségeket magára vállalta, az elvállalt kötelezettségek tekintetében a 2. §. első bekezdésében foglalt szabálynak kell állania. Ez megfelel egyébiránt a K. T. 20. §-ának is. A 3. §-hoz. A mikor a kereskedelmi üzlet minden hozzátartozókkal, összes árúkészletével, felszerelésével,, összeköttetéseivel, fogyasztó közönségével czégével, üzleti helyiségeivel együtt ruháztatik át: akkor nem lehet kétség az iránt, hogy az 1. §-ban körülirt felelősség az átvevőre nézve beáll. Az üzletátruházások azonban nem mennek mindig ily tökéletességgel végbe, hanem az átruházó tÖbbet-kevesebbet megtart az üzleti vagyonból a maga számára, s ilyenkor felmerül a kórdós: mit, mennyit kell átruházni, hogy még mindig üzletátruházásról, mint ilyenről, lehessen szó; — azaz mi az a minimum, a melyen alól már nem universitás átruházásról, hanem több egyes dolog átruházásáról, több egyes követelés engedményezéséről, több egyes tartozás átvállalásáról — vagyis nem tulaj donképen universális, hanem csupán singuláris successióról — lehet csak szó. A jelen javaslat ily minimumot nem állít fel, mert nem kivan rideg formalismusba esni ott, a hol a formalismus a jóhiszemű forgalom létérdekeit veszélyeztethetné és újabb rosszhiszeműségek és csalárdságok melegágyává lehetne. Bármiféle formális kritériumot állapítana meg a javaslat e felvetett kérdésre nézve: a kijátszás egyszerű útját-módját nyitná meg a hitelezők megkárosítására törekvő adósok előtt, a kik ugyanis — a mint a konkrét esetben érdekük kívánja — egyrészt a formális kellék megkerülésével, könnyű szerrel kitérhetnének a törvényes felelősség elől akkor, a mikor az átvevő