Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-396. Törvényjavaslat, az „Ő Felsége a Király védnöksége alatt álló szegénysorsú tüdőbetegek sanatorium-egyesülete Budapesten” czimű egyesület által felveendő nyereménykölcsön engedélyezéséről

142 396. szám. zások száma pedig — tüdővész folytán — 1892-ben mintegy 46.000, 1897-ben pedig már 74.000 volt. Ezen szinte megdöbbentő helyzet daczára Magyarországon a rendszeres védekezés csak legújabb keletű. A mozgalom a társadalom köréből indult ki 1897-ben. A következő év folyamán alakult meg a szegénysorsú tüdőbetegek sanatoriumegyesülete, melynek védnökségét Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége legkegyelmesebben elvállalta. Az egyesület programmja: egyrészről nyilvános sanatoriumok felállítása útján represszive, másrészről a lakosság nagy rétegeinek népszerű kioktatása útján praeventive küzdeni a tüdővész országos veszedelme ellen. Az egyesületnek eddig kifejtett áldásdús működése ma már közismeretü, Legnagyobbrészt közadakozásból összegyűjtött, de a feladathoz mérten csekélynek mondható pénzeszközeivel mintaszerű sanatoriumot létesített Budapest közvetlen közelében, a székesfőváros közönsége által felajánlott területen. E sanatorium jelenlegi terjedelmében 116 beteg elhelyezésére alkalmas ós nemcsak állandóan telve van, de a jelentkező betegeknek csak egy részét képes befogadni. Ennek a sanatoriumnak létesítésével azonban az egyesület szerény pénzeszközeit nemcsak kimerítette, hanem túl is haladta, ugy hogy további pénzbeszerzósről kellett gondoskodni egyrészt a már elvállalt kötelezettségek teljesítése, másrészt az egyesület tevékenységének folytatása, nevezetesen a már meglevő sanatorium kibővítése és a tüdővész elleni védekezésre vonatkozó ismeretek népszerű terjesztése czóljából. Az egyesület vezetői már régebben elhatározták egy nyereménykölcsön felvételét; a szándék azonban a pénzpiacz helyzetének kedvezőtlen alakulása miatt a legújabb időkig nem volt megvalósítható. Most végre sikerült az egyesületnek egy budapesti bankcsoporttal szerződést kötni, mely szerint a bankcsoport egy három millió korona névértékű nyereménykölcsönt venne át az egyesülettől meghatározott árfolyamon és ezenfelül a bankcsoport tiszta nyereségében 50% erejéig leendő részesedés mellett. A kölcsön 5 K névértékű nyeremény-kötvényekre oszlik; sorsolási terve 65 évre szól; a sorsolási idő egész tartama alatt kizárólag nyeremények sorsoltatnak és fizettetnek, a törlesztés a 65-ik év végével egyszerre — névértékkel — történik. Az évi szükséglet az első 5 évben évenkint 173.000 K, a 6—10. évben óvenkint 95.000 K, a 11—20. évben évenkint 55.000 K, a 21—33. évben évenkint 45.000 K, a 34—64. évben évenkint 35.000 K, a 65. évben pedig nyereményekre 39.900 K és az összes kötvények tőketörlesztésére 3,000.000 K. A vonatkozó szerződést az egyesület nekem bemutatván, meggyőződtem arról, hogy a kölcsön a közhitel szempontjából kifogás alá nem esik, a kölcsönvevő szempontjából pedig elég előnyös, amennyiben az egyesület részére a kölcsön ellenértékéből — a kölcsön szükségletének fedezésére szolgáló 2,200.000 K sorsolási alap levonása után és a nyereségrészesedést számításon kivül hagyva — tisztán 852.500 K marad meg. Ily körülmények között nézetem szerint a törvényhozás alig zárkózhatik el az elől, hogy az említett nyereménykölcsön kötvényeinek kibocsátására az engedélyt megadja, mert az egyesületnek eminenter közhasznú, sőt az állami érdek szempontjából is kiváló jelentőségű működésével szemben ez — mondhatni — a legkevesebb, amit az állam az egyesület támogatása körül tehet. A kibocsátás engedélyezésére kérek tehát felhatalmazást a javaslat 1. §-ában. A kötendő kölcsönügyletre vonatkozó szerződós értelmében a nyereménykötvények eladási árából sorsolási alapként a m. kir. központi állampénztárba