Képviselőházi irományok, 1901. XXV. kötet • 318-333. sz.
Irományszámok - 1901-318. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgál illetményeinek ujabb szabályozásáról
318. szám. 5 7 méltánylását jelentené és az állam elhagyná a való életviszonyok talaját, ha az állami alkalmazottak illetményeinek megszabásánál nem venné figyelembe azt, hogy hasonló előképzettségű és hasonló szolgáltatást teljesítő magánalkalmazottak átlag minő keresetre tesznek szert. Az előadott szempontok alapján fogott a kormány az illetmónyjavítás kérdésének megoldásához. Előrebocsátva azt, hogy a javasolt szabályozás pénzügyi kihatását alább leszek bátor ismertetni, a tisztelettel előterjesztett javaslatot illetőleg a következőket van szerencsém megjegyezni. Az a mozgalom, a mely az ecseteltem viszonyok hatása alatt a tisztviselők körében keletkezett, országos mozgalomra, szervezkedésre vezetett, a mely szervezkedésből kifolyólag a tisztviselők országos kongresszusa a kormányhoz kérvénynyel fordult. Ebben a kérvényben két főkérés foglaltatott, az egyik az Ausztriában 1898. októberétől hatályban levő fizetések reczipiálására, a másik arra irányult, hogy az előléptetési viszonyok javíttassanak. A jelen törvényjavaslat az utóbbi kérés tekintetében csak egyes ágazatokra nézve teszi meg a kezdeményező lépéseket, de egészében azt, a mire a kérés irányul, nem teljesíti, de nem abból az okból, mintha ezt a kérést nem tartaná magában véve jogosultnak és állami érdekből is méltánylandónak. A kérés kiindulási pontja ugyanis az, hogy a mai illetmények puszta emelésével a baj végkép nincs orvosolva, hanem módot kell nyújtani arra, hogy az arra való tisztviselő a hierarchia magasabb állásába is eljuthasson, hogy idő multával, a midőn élete javát az állami szolgálatban eltöltötte, családot alapított, és családjának, gyermekeinek jövőjéről, a mennyire lehet, gondoskodni kivan, neki az állami szolgálat súlyosbodó kötelességei teljesítésére a magasabb állásokkal egybekötött illetmények utján némi módot nyújtson. Tény az, hogy a magyar állami tisztviselők rendszerében kevés azoknak az ágazatoknak a száma, a melyeknél a magasabb és alacsonyabb állások közötti kellő arány meglenne. Az elmúlt idők mostoha pénzügyi viszonyai egyrészt, másrészt a rohamos hivatalszervezések eredményezték azt, hogy számos, igen fontos szaknál a kisebb javadalmazása állások száma aránytalanul nagyobb, mint a nagyobb javadalmazásúaké, a minek tagadhatlan következménye az, hogy fontos érdekeket szolgáló, igen nagy számú állami tisztviselő magasabb állások hijján évtizedekig ugyanabban az állásban megmarad. Hogy ez az állapot az illető tisztviselő gondozására bizott érdekek ellátásánál is hatását érezteti, alig vonható kétségbe. Es ebben rejlik az az állami érdek is, a mely az előléptetési viszonyok, általános megjavítása mellett szól. A felvetett kérdés megoldásának azonban számos nehézsége van. Egyrészt a kívánságnak, habár mérsékelt, de egy csapásra való teljesítése az illetmények absolut mérvének emelésével egyidejűleg oly financziális következményekkel jár, a melyek az államháztartás rendjének teljes megbolygatására vezetnének, másrészt az egyes szervezetek igényeinek gondos mérlegelése, egyes állások és intézmények föntartása vagy megszüntetése fölött való előzetes döntés nélkül nem is vihető keresztül. Míg az előléptetési viszonyok kivánt kedvezőbbótóteléből eredő pénzügyi következmények az illetmények javítását egyáltalán kérdésessé tehették volna, addig az utóbbi teendők mindenesetre annyi időt és annyi tanulmányt vettek volna igénybe, hogy késleltették volna a másik kérésnek teljesítését, az illetmények általános javítását, a melynek indokolt és sürgős volta azonban ezt a késleltetést, a kormány meggyőződése szerint, nem engedi. Helyén valónak tartom e helyütt kiterjeszkedni arra a közel múltban gyakran hallható véleményre, hogy nálunk a hivatali állások száma akkora, hogy az az Képv. iromány, 1901—1906. XXV. kötet. 8
