Képviselőházi irományok, 1901. XXIII. kötet • 301-317., LXVII-LXXV. sz.

Irományszámok - 1901-300. Az osztrák-magyar vámterület autonom vámtarifájáról szóló törvényjavaslat általános és részletes indokolása

14 300. ezám. ha pedig arany- vagy ezüstszereléssel vannak ellátva: a 307. tarifaszám szerint 300 írt vám alá esnek. Az új tarifában ezek a fentartások többé nem szerepelnek és az illető árúcsoportok minden osztályában külön tarifáitatnak az egyes árúk a szerint, a mint azok más anyagokkal kapcsolatban vannak. Az új behozatali vámtarifa végén felvett átalános jegyzetekben ezek a kapcsolatos anyagok három csoportba osztatnak és taxative megállapíttatik, hogy mely anyagok tekintendők közönséges, melyek finom és melyek legfinomabb anyagoknak. Ezen csoportosítás alapján az árúk vagy már az illető tarifaszám alatt, mely alá tartoznak, vagy az egyes tarifaosztályok végén felvett gyüjtőtétel alatt tarifáitatnak a kapcsolatos anyagok minősége szerint. E mellett az aranynyal és ezüsttel szerelt árúk számaira az új vámtarifa minden egyes osztályában, hol ez a kapcsolat előfordulhat, külön tarifaszám vétetett fel, mely alatt a kérdéses árúk vámjai megállapíttatnak. Ez az új rendszer jelentékenyen szaporítja ugyan a vámtételeknek számát, de azzal a tagadhatatlan előnynyel jár, hogy az a vámtarifa rendelkezéseit sokkal világosabbakká és ezenkívül lehetővé teszi, hogy az árúk gazdasági érdekeinknek megfelelőbben és rendszeresebben osztályoztassanak. A vámok nagysága. A vámok magasságának megállapításánál a kormány szigorúan ragaszkodott azon irányelvekhez ós korlátokhoz, melyek e tekintetben az 1899. évi XXX. t.-cz. 3. és 4. §-ában körvonalaztattak s melyek szerint az osztrák kormánynyal tárgyalások indítandók oly czélból, hogy az idegen államokkal kötendő ^kereskedelmi szerződésekben az ország érdekei kellőleg érvényre juttassanak«, továbbá >a, külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az autonóm vámtarifa új autonóm vámtarifával helyettesítendő, a mely mindkét állani mezőgazda-sági és ipari érdekeit egyaránt védi*. A törvény eme határozataiból, de a fennforgó helyzetből folyólag is tehát az az elv volt szem előtt tartandó, hogy az eddigi autonóm vámtarifa oly új vámtarifával helyettesíttessék, mely ópúgy védelemben részesítse a mezőgazdaságot, mint az ipart és a melyben a monarchia a két államának gazdasági érdekei lehetőleg összhangba hozassanak. E szempontokból kiindulva a kormány azon álláspontra helyezkedett, hogy az új vámtarifa a védelmi szükségletnek megfeleljen, vagyis ott, hol eddig a vámvédelemről egyáltalában gondoskodva nincs, a szükséges védvámok megállapíttassanak, ott pedig, hol az eddigi vámvédelem a változott viszonyok mellett többé nem elégséges, az a szükségletnek megfelelően fokoztassók. E tekintetben nem volt szem elől téveszthető az európai vámpolitikában átalánosan érvényre jutó az az irányzat, mely mellett minden állam a védelemnek tetemes fokozásával igyekszik a belföldi piaczot saját termelése és munkája számára biztosítani. Ha már most. midőn a kereskedelmi viszonyainknak újbóli szabályozása czéljából a külfölddel megindítandó tárgyalások eredménye még bizonytalan és az legfelebb csak főbb vonásaiban sejthető, sőt Xémetország és némileg Svájcz kivételével a többi államoknak vámpolitikája még nem öltött oly konkrét alakot, hogy annak alapján a gazdasági politikai viszonyoknak jövő alakulása egyes vonatkozásaiban megítélhető lenne, a vámok helyes mórvének megállapítása a legnehezebb feladatok egyikét képezi, — a feladatnak eme nehézségei nálunk még fokozódnak azáltal, hogy oly vámtarifa megalkotásáról van szó, mely két, a gazdasági életben egymást sok tekintetben kiegészítő, de sokban ellentétes érdekű állam gazdasági érdekeit egyaránt van hivatva szolgálni. A gazdasági érdekek mellett a vámok