Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 285-298., XLVII-LXVI. sz.

Irományszámok - 1901-298. Sorozata azon feliratok és kérvényeknek, melyek „az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának módositásáról, illetve a közös hadsereg és a honvédség ujonczlétszámának megállapításáról” szóló 199. sz. törvényjavaslat ellen, valamint „az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és - haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről" szóló 200. sz. törvényjavaslat ellen a képviselőházhoz benyujtattak

304 298. szám. 76-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 7.324. ikt. sz.: Hidaskürth község polgárai. Tisztelt Képviselőház! Ki nem tudná és ismerné a magyar nép nyomorát? Az északi és keleti megyék csaknem éhinségben sínylődnek, a többi részek iparos- és gazdaközönsége pedig évről-évre pusztul, úgy, hogy ijesztő számokat kellene ide írnunk, ha hű képét akarnók bemutatni a földmíves- és iparososztály anyagi hanyatlásának. Mi oka ennek? Az állam elfeledkezik a népről, terheit folyton szaporítja, jövedelmeit pedig nagyobbítani nem törekszik. Pedig az államhatalom arra van rendelve Istentől, hogy a társadalom tagjainak anyagi érdekeit védje, jóllétét emelje és az élet terheivel való küzdelmet számára megkönnyítse. De az állam, úgylátszik, megfeledkezett eme rendeltetéséről, rajtunk nem segít, hanem ellenkezőleg az elszegényedés felé kerget bennünket, midőn a már úgyis szertelen adóterheinket, ujabb czóltalan adókkal akarja megtoldani. Nem szólunk a czivillistáról, mely idegenben fogy el, nem beszélünk a tisztviselők fizetésemeléséről, a melyben azok kapják a konczot, a kiknek úgyis van elég, a szegény fáradozó kishivatalnokok és tanítók pedig alig részesülnek benne, nem kérjük mi most, bár szívből óhajtanok, a rengeteg ministeri nyugdíjak eltörlését, hanem kérjük ós követeljük a katonai javaslatok visszavonását. Mi magyarok vagyunk, szívünk, lelkünk, nyelvünk, mindenünk magyar, mi szeretjük hazánkat, készek vagyunk érette vért áldozni s életet, de egy álomért, a nagyhatalmi állásért, nem vagyunk hajlandók adni egy fillért sem, annál kevésbbé vért és életet. Tisztelettel kérjük a honatyákat, legyenek édes atyái, necsak az ellenzék, de mindnyájan a szegény árva magyar hazának, ne pedig gonosz mostohái. Megmondjuk nyiltan: mi szeretjük hazánkat, királyunkat, azért nekünk nem kellenek a katonajavaslatok, mert azok a hazát nyomorba döntik és a nyomorgó nép felett összedűl, vagy legalább meginog a trón is. A szegénység a hazátlan szoczializmus édes anyja, mely hitet és hazát van hivatva dúlni. Ha van hazaszeretet a kormányban, a katonajavaslatokat vissza fogja vonni; a T. Képviselőházat pedig pártkülönbség nélkül arra kérjük, mondjon ellen a katonajavaslatoknak és mondják meg a hadügyminister úrnak, hogy míg a hadseregben a magyar állameszme meg nem testesül, addig a sereg számára a népnek nincs se pénze, se gyermeke. Legyen közös védelem, mint a bölcs és nagy Deák akarta, de közös hadsereg, melyben csak a név »közös«, melyben a magyar fiút a német és cseh tisztek megvetéssel illetik, nem kell. Kérjük továbbá a honatyákat és ismét pártkülönbség nélkül, hogy a katonai szolgálati időt szállítsák le két évre (elég annyi a kiképzésre), és az ország sok munkaerőt nyer vele. A szabadság napján, márczius idusán, magyar szívekhez szólunk, talán nem csalódunk. Tisztelettel Hidaskürth, 1903. márczius 15-én. Lovas István szabó és 136 társa.