Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

195. szám. 279 erről való gondoskodásra ligy a vállalkozót, mint a liajóvezetőt kötelezi, mindketten felelősek lévén az utasok biztonságáért ós egészségéért. De ezzel még nem elégedhetünk meg, kivándorlóink életét és testi épségét az előbb nevezett felelős személyek mulasztása folytán támadható nagy veszélyeknek ki nem tehetjük; hanem ily eshetőségek megelőzéséről is kell gondoskodnunk. Ezért a 32. §. elrendeli, hogy minden kivándorlókat szállító hajó elindulása előtt a hivatott közegek által tüzetesen szemügyre vétessék, továbbá, hogy a hajószemélyzet és a kivándorlók egészségi állapota is megvizsgáltassák. Ez utóbbi különösen azért is szükséges, hogy azok, a kik valamely betegség miatt a hosszú tengeri út fáradalmait nem volnának képesek kiállani, vagy valamely ragályos betegségben szenvednek, az utazástól visszatartassanak. Hogy a hatóság tudja, mily hajók irányában alkalmazza a 31. és 32. §-okban szabályozott ellenőrzést, meg kellett határozni, hogy mily hajók tekintendők kivándorlók szállítására alkalmas hajóknak. Ez akként történik, hogy a hajó által szállított kivándorlóknak bizonyos minimális száma állapíttatik meg ismérvül. A tervezett 33. §. ezen minimális számot 25-re teszi. Ugyancsak a fentebb idézett §-okban megszabott ellenőrzés hatályossága szempontjából szükségesnek mutatkozik, hogy a kivándorlókat szállító hajók minősége, felszerelése, berendezése, a vizsgálatnál követendő eljárás szabatosan és részletesen meghatároztassék; ennélfogva a 33. §. második bekezdése ily utasítások kiadására a belügyministert felhatalmazza, kinek ennél — tekintettel a fenforgó közlekedési és kereskedelmi általános érdekekre — a kereskedelmi ministerrel egyetértőleg kell eljárnia. A negyedik fejezet a kivándorlási alap létesítéséről intézkedik. Az állam feladata ugyanis azzal, hogy boldogulásukat a külföldön kereső állampolgárait, védő karjával új otthonukba elvezérelte, még nem ért véget. A kivándorolt az előtte ismeretlen új viszonyok közt kezdi csak érezni elhagyatottságát. A segítő kéz akkor kétszeresen becses lesz előtte. Már az emberiesség is megköveteli tehát, hogy az állam, még a külföldön is, mindjárt a kezdet nehézségeinek közepette, kivándorolt fiainak gyámolítására siessen. De politikai, különösen nemzeti és gazdasági érdekei is parancsolják, hogy az anyaország és kivándorlottak közti kapocs fentartassók. Svájcz, Német- és Olaszországok e tekintetben is követésre méltó példával járnak elől. A svájczi kivándorlási törvény elrendeli, hogy a svájczi consulok a kivándorlottak panaszait díjtalanul megvizsgálják, illetve jegyzőkönyvbe vegyék, továbbá a szövetségtanácsnak feladatává tétetett, hogy a költségvetésben nyert hitel korlátai közt kellőleg intézkedjék, hogy a kivándorlók a főbb indulási és érkezési kikötőkben segélyben és tanácsban részesüljenek. A kivándorlásról 1897. évben alkotott német birodalmi törvény egyik főczólját képezte, mint ezt indokolása mondja: az anyaországnak fokozott mértékben való gondoskodása a kivándorlókról, azoknak a külállamban való letelepülésük után is. Ezek érdekeinek védelmét a birodalom külföldi képviselőire és consulaira bizza, kik mellé szükség esetén külön biztosok, kisegítő közegek alkalmazhatók. (41. §. 3. bekezdés.) E tekintetben a consuloknak utasítás is adatott ki. Még messzebb menő rendelkezéseket tartalmaz az 1901. évben alkotott olasz törvény. (12. ez.) E szerint azokban az államokban, a melyekbe az olasz kivándorlás főleg irányul, a külügyminister az illető állam kormányának beleegyezésével segélyző, tuda-