Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

278 195. szám. Hogy a szerződésben megállapított kötelezettségekről mindkét félnek biztos tudomása legyen, a 25. §. kivánja, hogy az 2 példányban állíttassák ki és hogy annak megértése végett a kivándorló anyanyelvén is szerkesztessék. De az irásos szerződés is csak akkor biztosítja a felek érdekeit, ha az a jogügyletnél tekintetbe jövő összes körülményekre kiterjed. Minthogy ezt a többnyire alacsony értelmi színvonalon álló kivándorló nem tudja megítélni, e szakasz 1—6. pontjaiban kötelezőleg meghatározza azokat a körülményeket, melyek ennél az ügyletnél lényegesek s így a szerződésben benne kell foglaltatniuk, a 26. §. meg külön felsorolja azokat a kötelezettségeket, melyek a vállalkozót a kivándorlóval szemben terhelik, és a melyek a 25. §. 6. pontja értelmében a szerződésbe szintén fel lévén veendők, annak alkotó részét is képezik. Mindezek oly kötelezettségek, melyek a humanismus, a kivándorló egészségének és vagyonának megóvása érdekében elengedhetetlenek. A 27. és 28. §-ok a szerződéstől való visszalépés eseteit tárgyalják. Az 1881 : XXXVIII. t.-cz. a kivándorlás közvetítése tárgyában létrejött szerződéstől a fél bármikor visszaléphet. A visszalépés a kivándorló fél ellenében csak a szerződés kiállítása körül felmerült tényleges kiadások vagy a félnek adott előleg, esetleg útiköltség megtérítésének kötelezettségét vonja maga után. Ozélszerűségi okok némileg indokolják, hogy a kivándorolni készülő szándókának megváltoztatásában az által, hogy ebből reá anyagi hátrány származik, ne akadályoztassék. De egyrészt az ily rendelkezés értéke nagyon is kétes; másrészt a kártérítésre vonatkozólag érvényes jogelvekkel ellentétben áll, s a vállalkozóra nézve felette hátrányos. A svájczi, német és olasz kivándorlási törvények a teljes viteldíj visszaadásának kötelezettségét csak bizonyos meghatározott esetekre szorítják. Ennélfogva a fent idézett két szakasz is csak akkor ad igényt a teljes viteldíj visszafizetésére, ha az utazásban hibáján kívül bekövetkezett fontos körülmény által gátoltatott meg; ha azonban ily ok hiányában lép vissza a szerződéstől, az előlegezett viteldíjnak csak felére tarthat igényt. Hogy az előző szakaszokban a kivándorló érdekében tett rendelkezéseknek teljes hatálya legyen, a 29. §-ban ki kellett mondani, hogy az azokkal ellenkező megállapodások érvónynyel nem bírnak; mert ha a szerződós feltételeinek meghatározása a felek szabad akaratára hagyatnék, a furfangos vállalkozó ós ügynök a tudatlan kivándorlóval szemben az utóbbira nézve a lehető legkedvezőtlenebb feltételeket szabhatná meg. A 30. §-ban a szállítóra rótt kötelezettség annak vétkes cselekvéséből, illetve mulasztásából folyik. A 3. §. azon intézkedésénél fogva, hogy minden kivándorlónak külföldre szóló útlevéllel kell ellátva lennie, a hatóság azonban ily útlevelet csak azoknak állíthat ki, kiknél a kivándorlás ellen törvényes akadály nem forog fenn, — a szállító részéről mulasztásról csak akkor lehet szó, ha szabályszerű útlevéllel el nem látott egyéneket szállít ki. Ebben az esetben azonban nemcsak büntetéssel sújtható, hanem arra is jogosan kötelezhető, hogy vétkes cselekményének egyéb következményeit is viselje, nevezetesen, hogy az általa ígj kiszállított ós a 2. §. értelmében a kivándorlásban gátolt egyént, ha ennek bármi okból szüksége mutatkozik, díjtalanul visszaszállítsa. A tengeren való szállítás biztonsága és az utasok egészsége megköveteli, hogy az elinduló hajó teljesen jó karban, megfelelő személyzettel és minden az út folyamán szükségessé váló czikkekkel és szerekkel el legyen látva. A 31. §. az