Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

195, szám. 275 rezzenek. Érdekükben áll továbbá az ügynököknek, hogy a kivándorolni készülőket lehetőleg arra az időszakra tömörítsék, midőn a hajó vállalatok által fizetett jutalék a legmagasabb, nem tekintve azt, hogy ez az időszak a kivándorló rendeltetési helyén fenforgo kereseti viszonyoknak is megfelel-e; a miből azután az a hátrány áll elő, hogy a kivándorolt hosszabb ideig keresethez nem jutván, kénytelen a magával vitt pénzt elfogyasztani, minek következtében mindjárt kezdetben nyomorba jut, és mi által igen gyakran későbbi boldogulásának is útját vágja. Végül érdekében van az ügynöknek az is, hogy azon hajósvállalatok részére igyekezzék legtöbb kivándorlót szállítani, melyek legmagasabb jutalékot fizetnek, már pedig, mint ezt az olaszországi észleletek mutatják, régibb ós elavult hajók tulajdonosai magasabb jutalékot képesek fizetni ós fizetnek is, mint a nagyobb biztonságot és jobb elhelyezést nyújtó modern, minden követelményeknek megfelelő hajók tulajdonosai. Látni való tehát, hogy az ügynök érdekei a kivándorlók érdekeivel lényeges ellentétben állanak, minélfogva az ügynökök, minden hatósági felügyelet daczára is, saját érdekeiket a kivándorlók kárára is minél jobban érvényesíteni igyekeznek. Ezek az észleletek arra indították az ujabb német és olasz törvényhozást, hogy az egész kivándorlási ügyletnél a kivándorlóval és a hatósággal szemben magát a vállalkozót állítja oda mint főtényezőtr. Ugyanezt teszi a javaslat 7. §-a is. A biztos alapokra fektetett, nagy tőkével dolgozó s a törvény meg nem tartása esetén többet koczkáztató hajósvállalatok kétségtelenül több biztosítékot nyújtanak s a kivándorlási ügylet lebonyolítása több megnyugvással bizható reájuk. Azonban a különféle vállalatok közt keletkező egészségtelen versengés elkerülése, másrészt a vállalat megbízhatóságáról teljes meggyőződés szerezhetése végett szükséges, hogy ezek az üzletek csak akkor legyenek gyakorolhatók, ha erre a megkívánt feltótelek kimutatása után az illetékes hatóság engedélyt adott. A 8. §. megállapítja azokat a feltételeket, melyek mellett az engedély megadható, és pedig a külföldön székelő vállalatokra nézve akként, hogy a törvény hatálya reájuk nézve is biztosítva legyen. Hogy a vállalkozó a törvény és rendeletek megtartására, a kivándorlóknak netán okozott károk megtérítésére, ós a törvény áthágása folytán netán kiszabott büntetések lefizetésére annál biztosabban legyen szorítható, a 9. §. a nagyobb összegű óvadék letételét kívánja meg. A 10. §-ban foglalt korlátozás az 5. §-ban tett rendelkezésnél tovább menve, s azt mintegy kiegészítve, a kormánynak módot nyújt, hogy a kivándorlást nemzetiségi és gazdasági politikai szempontból, a mennyire az lehetséges, a megfelelőnek látszó országokba, vagy vidékekre terelje, a kivándorlókat bizonyos helyeken tömörítse, hogy így azokban az egymáshoz s a hazához való tartozandóságnak érzése jobban fent legyen tartható, s az így nyert góczpontok kereskedelmi összeköttetések létesítésére is fel legyenek használhatók. A 11. §. meghatározza az engedély területi hatályát, melynek az egész ország területére való kiterjesztése azért czélszerű, mert az esetben, ha több vállalkozónak adatnék engedély és azok csak az ország bizonyos területére szoríttatnának, a szállítás feltóteleire nézve köztük keletkezhető egészséges versenynek eleje vétetnék; az esetben pedig, ha csak egj vállalkozó nyerne engedélyt, önként következik, hogy ez az egész országra kiterjesztheti működésót. Hogy a kivándorlók a vállalkozók által a szállítási díjak önkényes felemelése által ki ne zsákmány oltathassanak, a vállalkozó díjtételei hatóságilag ellenőrizendők. A 12. §. tehát elrendeli, hogy a díjszabályzat a belügyministernek időről-időre jóváhagyás végett bemutattassék és megtiltja, hogy a jóváhagyottaknál a kivándorlóktól magasabb díjak szedessenek. ;s5*