Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

195. szám. 267 Bizonyára német nemzetiségűek is jelentékeny számban vándoroltak be hazánkból az északamerikai Egyesült-Államokba, ezeknek száma azonban, miután azok a többi németek közé vannak felvéve, szintén nem mutatható ki. Arra pedig, hogy Eomániába mennyi az évenkénti kivándorlás ós mennyi magyar alattvaló él ott most künn, még ilyen hozzávetőleges adatok sem állanak rendelkezésünkre, mert az egyedül támpontot nyújtható útlevelek kiállításából — tekintettel a sűrű ós változó forgalomra — a kivándorlás mérvét megállapítani alig lehetne. A kivándorlás megindulásának kétségen kívül a kedvezőtlen gazdasági viszonyok, vagyis a keresethiány, fejlődésének pedig tagadhatatlanul a csábítás voltak a főokai, a melyekhez az utóbbi időben a gyors meggazdagodás után való törekvés, mondhatni a kalandvágy is járult. A kivándorlási mozgalommal szemben, mihelyt az jelentékenyebb mórveket öltött, a hatóságok közbelépése sem maradhatott el. Kezdetben tiltó rendszabályok, mint az útlevél megtagadása, a határról való visszautasítás által igyekeztek annak gátat vetni; azonban ez azt eredményezte, hogy a visszautasított kivándorlók útlevél nélkül, szökve mégis kimentek. A kivándorlás, közvetítése kezdetben főleg a külföldi hajós vállalatoknak Bécsben szókelő ügynökségei által eszközöltetett, melyek a hazai hatóságok ellenőrzése alól magukat kivonva, üzletüket akadály nélkül folytatták. Hogy ezeknek a működése ellensúlyoztassék s az ügynökségek ellenőrizhetők legyenek, hazai kivándorlási ügynökségek engedélyezése vétetett czólba s igy alkottatott a kivándorlási ügynökségekről szóló 1881. évi XXXVIII. t.-cz., a mely a kivándorlásnak bárminemű közvetítését a belügyminister engedélyéhez köti. E törvény azonban nemcsak hogy hiányos, hanem végrehajtva sem lett és kivándorlás közvetítésére egyetlen egj engedély sem adatott ki. így aztán a külföldi vállalatok és ügynökségek működése részint a posta, részint az ország területén megnyert titkos ügynökök közvetítésével tovább folyt. Ennek megakadályozása végett a külföldről beküldött kivándorlási nyomtatványok a postai szállításból kitiltattak, s midőn e rendszabály folytán ezek a nyomtatványok zárt levelekben küldettek be, gondoskodás történt, hogy azok a czimzetteknól lefoglalhatok és terjesztésük meggátolhatok legyenek. A titkos ügynökök működésének ellensúlyozása czéljából, a lakosság az egyes külföldi államok kedvezőtlen viszonyaira, a kivándorlókra váró veszélyekre és lelketlen ügynököktől való óvakodásra több izben figyelmeztetve lett. Mindezek az intézkedések azonban elégteleneknek bizonyultak s a kivándorlás évről-évre növekedett s az 1901. évben csak a tengerentúli kivándorlás, a fentebbi statisztikai kimutatás szerint már 70.941 főre emelkedett. Hogy ez a, arányaiban valóban megdöbbentő kivándorlás mennyiben és mily gazdasági okokra vezethető tisztán vissza, annak a kutatása ós taglalása e, csak a kivándorlás szabályozását czélzó törvényjavaslat indokolásának keretén kivül esik. Hogy a csábítás ma is nagy tényező a kivándorlás terjedésében, az kétségtelen, sőt ennek veszélyessége még fokozódik a csábításnak utóbbi időben fellépő, ellenőriznetlen és nem büntethető újabb faja által. A mig eddig ugyanis csak a nyereségre törekvő, idegen ügynökök csábították a szegény népet, addig most maguk a kivándoroltak is csábítanak a kivándorlásra, a mennyiben rózsás színben festik itthon maradó rokonaik, ismerőseik s falubelieik előtt az idegenben levő állapotokat s pénzt is küldenek haza; minek folytán előállott az a szomorú helyzet, hogy a kivándoroltak rokonaikat, ismerőseiket a kivándorlásra ösztönzik. A kivándorlásra így megnyert anyagra vetik aztán magukat az ügynökök s azokat a kész hajójegyeknek reájuk tukmálása által szándékukban elősegítik. 34*