Képviselőházi irományok, 1901. V. kötet • 107-148. sz.
Irományszámok - 1901-147. Törvényjavaslat, a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárról szóló 1900:XVI. t.-cz. kiegészitéséről
147. szám. 369 csupán anyagi jellegű intézmény akar lenni s ha a tagok között megengednők a megkülönböztetéseket, magunk nehezítenők meg annak a czólnak elérését, mely szerint az intézménynek a társadalmi s gazdasági ellentétek s különbségek enyhítése s eloszlatása is egyik feladata. Anyagi jogait ez intézmény keretében kiki csak úgy megoltalmazhatja egy szavazatával, mint tizzel, az pedig, ha a sok szavazattal bíró földes gazda mellett például a helyi bizottsági tagok választásánál a szegény munkás meghúzódni lnnne kénytelen a maga egy szavazatával: bizonyára nem mozdítaná elő azoknak az érzelmeknek kisarj adását, melyekre, ha mindenki egészen egyenlő a jogokban, talán nem ok nélkül számíthatunk. 2. §. Az 1900: XVI. t.-cz. értelmében a tag a tagsági díjat mindaddig köteles fizetni, a mig a segélyre való igénye esedékessé nem válik. Kétségtelenül súlyos volt e rendelkezés. Miután most már kellő tájékoztatást szereztünk a belépő korviszonyai felől s az első év adatai e részben kétségtelenül megerősítették alapvető számításaink helyességét, indokolt már most megállapítani, hogy a tagok fizetési kötelessége huszonöt év elteltével megszűnik, de a tagok önként érthetőleg, azután is megmaradnak minden jogaik élvezetében. A javaslatnak ez a rendelkezése mindenesetre előnyére lesz a pénztár tagjainak. Az átmeneti esztendőktől eltekintve, ugyanis a 35-ik életév adja azt a korhatárt, a melyen túl a tagok közé a jelentkezőt már felvenni nem lehet, legkésőbb a 60-ik életév betöltésével tehát minden tagra nézve megszűnik a befizetés kötelessége, vagyis akkor, a mikor keresetképességének megfogyatkozásával jövedelme is csökkenőben van. A befizetési időtartam ilyen megállapítását addig, mig százezer első vagy második csoportbeli rendes tagunk lesz, a mathematikai számítások szerint a pénztár minden veszély nélkül megbírja és a mennyiben az 1900 : XVI. t.-cz. 32. §-a módot biztosít a különböző csoportba tartozó tagok létszámának arányban tartására, ki van zárva annak lehetősége, hogy a tervezett rendelkezés következtében a pénztárt valami váratlan rázkódtatás érje. A midőn e részben utalok a mathematikusok jelentésére, konstatálom, hogy e kérdésben azt lehetne felvetni, miért kell már most az időtartamot megszabni, hiszen a kérdés 25 esztendeig egyáltalán nem lényeges a tagokra nézve ? Azzal, hogy a fizetési időtartamot leszállítsuk, két okból nem lehet addig várnunk. Először azért nem, mert a mi előnyt, kedvezményt meg tudunk adni a tagoknak, azt biztosítanunk kell már most, hogy ezzel bizonyságot szolgáltassunk a már belépett tagoknak arra, miszerint ez az intézmény igenis humánus intézmény, nem akar semmi egyéb anyagi czólt szolgálni, mint a tagok érdekét s ezt komolyan meg is teszi s ha valami előnyt adhat, azt megmondja ma s nem vár vele addig, mig egy még kedvezőbb elhatározással megtetézheti az előnyöket. A másik ok, a mely indokolttá teszi e kedvezmény mostani megszabását, az, hogy: feltehető, miszerint a kedvezményről tudva, még több tag fog beiratkozni, olyanok, a kiket eddig épen a fizetési kötelezettség időtartamhoz nem kötött volta tartott vissza a belépéstől. Nyilvánvaló azonban, hogy ennek a §-nak a rendelkezése nemcsak azokra vonatkozik, a kik ezután lépnek be, hanem azokra is, a kik már most tagjai a pénztárnak. 3. és 4. §. Az 1900: XVI. t.-cz. értelmében annak a tagnak a befizetései, a ki a segélyigény megnyilta előtti időben halt meg vagy vált munkaképtelenné: a pénztár javára visszamaradnak. Kétségtelenül ez is igen súlyos intézkedés, noha a biztosítási koczkáztatás által indokolva volt. A most beterjesztett javaslat 3. és 4. §-a szerint ilyen esetben a befizetett összegek visszafizettetnek, természetesen levonásával annak az összegnek, a mit a pénztár a tagnak időközben segélyül valamely czímen esetleg kifizetett. A mennyiben ez a rendelkezés kétségtelenül előnyös a tagokra nézve, minden további indokolás nélkül elég, ha arra utalok, Képvh. iromány. 1901—1906. V. kötet. 47
