Képviselőházi irományok, 1901. I. kötet • 1-28. sz.

Irományszámok - 1901-8. Szederkényi Nándor képviselő és társainak válaszfelirati javaslata

8. szám. 43 Ki kell jelentenünk, hogy egy milliárd koronányi budgetet ez a szegény nemzet nem bir el. Tudjuk, hogy Felségednek a nemzet katonai készültsége kiváló gondját képezi. De ez a katonai készültség sem haladhatja túl a nemzet anyagi erejét. Különben ez a nagy készültség lesz éppen az összeroskadás oka. Mi is épp oly aggodalommal vagyunk minden iránt, a mi nemzetünk, államunk és Felséged trónja iránti biztonsággal összefügg. Mi is a legmagasabbra akarjuk emelni a nemzet védképességét, katonai tudását, a harczi fölszerelések tökéletességét és teljességét. De ezen az utón, a melyen eddig haladtunk, az el nem érhető. Nem lehet nemzeti védekezés ott, a hol össze nem olvad a hadsereg vezetősége és népe egy bajtársi érzelemben, a hol nyelv, szó, eskü, érzelem, jelvény mind, mind nem egy kapocs, a mely összeforrasztja a különböző rétegeket, hanem örökös forrása a gyűlölködésnek, a bizalmatlanságnak és széthúzásnak. Magyarország hadseregében nem lehet német vezénylet, osztrák szellem, idegen zászló és czímer, mert addig sem nem tökéletes, sem nem megbizható ez a védelmi szervezet Felséged és dicső utódainak trónja már elválaszthatatlan a magyar nemzettől és mi nem is kívánunk semmi mást, mint összeolvadást uralkodónkkal és felséges házával. De ez az összeolvadás nem lehetséges az osztrák császárral, csakis a magyar királylyal; mikor tehát mi saját államunk határain belül, saját állami intézményeinkben találkozunk az oszirák császár hatalmi eszközeivel, szabadságunk ellen a múltban harczba vitt hadi jelvényeivel, akkor az mind egy-egy elválasztó vonal közöttünk és azon hatalom között, -a mely azokat még ma is reánk kényszeríti. Nem tarthatjuk tehát sem tökéletesnek, sem helyesnek, sem jónak az olyan hadikészültséget, mely »közös« jelszó alatt Magyarországon osztrák hadsereget kivan föntartani, annyival kevésbbé, mert az anyagi túlköltekezés jórészt ezen osztrák rendszer erőltetése okából állott elő. Már pedig, hogy mi megrontsuk magunkat nem is saját védelmi biztonságunk, de egy magát túlélt, elavult rend; szer, »az osztrák czentrális hatalom« kedvéért, azt joggal nem lehet ettől a nemzettől kívánni. Ilyen körülmények között a katonai terheknek bármily irányú és bármily mennyiségű fokozását, mint egyenes támadást a nemzet életforrásai ellen, az alkotmányban rejlő összes ellenállási képességgel volnánk kénytelenek visszautasítani. Mi tiszteljük és becsüljük Felségednek osztrák államát és népét, óhajtjuk, hogy Felséged dicsőséges uralkodása az örökös tartományokban is jólétet és virágzást idézzen elő, de Magyarország határain belül a magyar nemzet uralmát és állami függetlenségét követeljük meg minden téren, minden alkalommal és minden intézményben, tehát a haderőben is. És ez az országra nézve nemcsak politikailag, de anyagilag is elsőrangú kérdés. Látjuk a honvédségnél, hogy sokkal rövidebb idő alatt mily tökéletes készültségre tesz szert a legénység magyar anyanyelvén, magyar tisztek állal, magyar szellemben oktatva. Ezt ki kell még egészíteni az iskolai nevelés előkészítésével, a népnek kora ifjúságától kezdve a lőfegyver használatában való gyakorlásával, otthon a községben, munkanélküli időben a fegyverforgatás és egyéni kiképzés előmozdításával. Ha nemzeti alapokra fektetjük a hadi szervezetet — a minthogy másra ma már nem is lehet — akkor tekintélyes megtakarításokkal, a mainál jóval nagyobb eredményeket lehet elérni. Anyagi bajaink orvoslását a minden téren eszközlendő megtakarításokon és a hadügyi terhek lényeges apasztásán kivül még csak az mozdíthatja elő, ha új erőforrásokat nyitunk a nemzeti termelés és megélhetés biztosítására. Ha nin6*