Képviselőházi irományok, 1896. XXXVII. kötet • 1057-1077., CCCLXXXIV-CCCXCIX. sz.
Irományszámok - 1896-1062. Törvényjavaslat a közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról
1062. szám. 29 változás alá essék, vagyis kivánatos-e, hogy most már a zárt intézeti nevelés rendszerére térjünk át? Kétségtelen, hogy a 7 évet betöltött gyermek neveltetésének már intenzivebb irányban kell haladnia; a gyermek hajlamai és képességei ebben a korban már határozottabban kezdenek kibontakozni és igy az intézeti nevelés rendszerének tágabb tért kell engednünk, mint ezt az 1901 : VIII. t.-cz. a 7 éven aluli gyermekekre nézve megszabta. De ha ílyenképen módot is kell nyújtani arra, hogy a 7 éven felüli gyermekek gondozása a viszonyokhoz képest a gyermekmenhelyek falain belül történjék, az intézeten kivüli ellátással teljesen szakítani nem lenne helyénvaló. A gyermeknek legtermészetesebb helye a családban van s az intézet sohasem pótolhatja a családi nevelést. E mellett a gyermek jövőjének érdeke is azt kívánja, hogy olyan módon legyen elhelyezve, mely 15-ik évének betöltésével, azaz az állami gondozás megszűntével minél inkább megkönnyíti reá nézve az átmenetet az önálló életfentartás felé. Ebből a szempontból pedig kétségkívül helyesebb, ha az illető gyermekek megbízható gondviselőknél, mezőgazdáknál és iparosoknál helyeztetnek el, hol mintegy észrevétlen szoknak bele abba a munkakörbe, a melynek betöltése későbbi élethivatásuk lesz. így fogták fel e kérdést Francziaországban is, hol a gyermekeket földmívesek, s néha iparosok családjában helyezik el. Az intézeten kivüli elhelyezés, mely a 7 éven túl levő gyermeket eddigi gondviselőinél meghagyja, bensőbbé teszi a gondviselő és gondviselt közötti viszonyt, úgy, hogy ez nemritkán maradandóvá lesz. A gyermek sokszor gyökeret ver a családban, benne marad 15 éves korán túl is és egész életére szóló kapcsolatba jut vele. Általában mondhatni, hogy az a gyermek, a ki intézetben nevelődik, 15 éve betöltésével, midőn kilép az intézet kapuján, sokkal bizonytalanabbul néz szembe jövőjével és nehezebben találja meg az életbe való átmenet szá'ait, mint az, a ki már addig is a világban forgott. Az intézeten kivüli elhelyezés kevésbbé költséges s inkább mellette szól a közegészségügyi szempont is, mert — bármennyire előrehaladt is a fertőző kórok elleni védekezés — az összezsúfolt, kaszárnyaszerű elhelyezés mindig bizonyos veszedelemmel jár és közegészségügyi szempontból nem helyeselhető. Az intézeten kivüli elhelyezés mellett erőteljesebben érvényesülhet továbbá a társadalom közreműködése is. így ugyanis nemcsak azokon a helyeken, a hol menhelyek lesznek, hanem a gyermekeknek szétosztása által egész vidékeken, sőt idővel az egész országban felkölthető és ébrentartható a társadalom érdeklődése. S mivel úgy az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901 : VIII. t.-cz., mint ez a törvényjavaslat az elhagyott gyermekek érdekében a társadalom közreműködésének útját egyengeti, czélt tévesztett intézkedés lenne a gyermekvédelmet nem olyan alapon szervezni, mely a társadalom érdeklődésének fejlesztésére minél alkalmasabb és ellenőrzésének minél tágabb teret biztosit. Igaz, hogy a családban való elhelyezésnek hátrányai is vannak. A gyermek neveltetését és kiképzését a gondviselő hanyagsága és közönyössége könnyen veszélyeztetheti; a haszonleső és kíméletlen gondviselő a reá bízott gyermek fejlődő erejét különböző szolgálatokra mértéken túl kihasználhatja. Ez azonban csak azt a kötelességet hozza magával, hogy a gondviselők megválasztása kellő gonddal és körültekintéssel történjék, s hogy eljárásuk, a gyermekkel szemben tanúsított maguktartása a menhelyek központi igazgatóságának ép úgy, mint a társadalomnak éber felügyelete és ellenőrzéie alatt álljon. Mindezeket figyelembe véve, a, törvényjavaslat nem intézkedik parancsoló értelemben abban a kérdésben, hogy a 7—15 éves gyermekek a gyermekmenhelyek falai közt, vagy azokon kivül helyeztessenek-e el, hanem az illetékes tényezőkre bízza, hogy a gyermek hajlamainak, egészségi és tanulmányi érdekeinek figyelembevételével határozzanak ellátásának módja felett.
