Képviselőházi irományok, 1896. XXXVII. kötet • 1057-1077., CCCLXXXIV-CCCXCIX. sz.
Irományszámok - 1896-1062. Törvényjavaslat a közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról
1062. szám. 25 elhagyott gyermek sorsa egyedül a községre legyen bízva, mely a további áldozatokat a gyermek érdekében meghozni nem igyekszik, korlátolt anyagi erejénél fogva sokszor nem is birja s mely igy a gyermeket legtöbb esetben egy reáutalt kelletlen nyűgnek tekinti. Ehhez járul még, hogy a törvényjavaslat szerint a 7 évet betöltött gyermekek 15 éves korukig az állami gyermekmenhely kötelékében maradnak; az ellátásnak ez az alakja pedig bizonyára többe kerül s a község részéről nagyobb áldozatokat követel, mint a segélyezésnek eddigi, többnyire igen fogyatékosan gyakorolt módja. Önként következik ezekből, hogy ha komolyan óhajtjuk a 7 éven felüli elhagyott gyermekek sorsának biztosítását, ezt a feladatot egyedül a községre nem bizhatjuk, hanem a község mellett más tényezők segítségéről is gondoskodnunk kell. Már az 1886 : XXII. t.-cz. 145. §-ában kifejezést nyert az az elv, hogy akkor, ha a közsegélyre szorultak ellátása csak a községi lakosok rendkívül súlyos megterheltetésével eszközölhető, a község kivételesen a törvényhatóságnak, s ha ez nem bírná, az államnak segélyét veheti igénybe. S valóban akkor, a midőn a közsegélyezésre hivatott hivatalos tényezők megválasztásáról van szó, más alakzatok ma sem képzelhetők, mint a község, a törvényhatóság és az állam. Ezeknek a tényezőknek közreműködését veszi tervbe ez a törvényjavaslat is. Csakhogy mig jelenleg sem ezeknek a tényezőknek a segélyezésben való közreműködése, sem maga a segélyezés módja nincs rendszeresen szabályozva: addig a törvényjavaslat a 7—15 év közötti gyermekekre vonatkozólag megállapítja a segélyezésre hivatott egyes tényezők részvételének mértékét és módját, megszabja kinek-kinek kötelességét, megjelöli a segélyezés mikéntjét s igy e gy szerves és czéltudatos tevékenységet tesz lehetségessé a mai rendszertelen állapotokkal szemben. Azon források kijelölésénél, melyek a törvényjavaslatban kitűzött czél biztosítására alkalmasok lehetnek, első és legtermészetesebb segélyforrásként a gyámpénztári tartalékalapok jövedelmeinek nélkülözhető része ötlik szemünkbe. (Lásd az I— IV. sz. kimutatásokat). A mi a tartalékalapok eredetét illeti, ezt első sorban az 1877 : XX. t.-cz. 293. §-ának rendelkezésében kell keresni. Az idézett § szerint »a gyámpénztár a gyámolt vagy gondnokoltnál a befolyt kamat jövedelméből évenkint 10°/o-ot levonhat, a pénzérték őrzéséirt pedig a törvényhatóság, illetőleg a képviselő testület által megállapítandó mérsékelt díjakat szedhet; az ekként befolyt összegből tartalékalap alakitandó». E törvényszerű levonásokon (kezelési jutalék) és őrzési díjon felül gyakorlatban a tartalékalapok jövedelmének egyik alkotó elemévé lett az úgynevezett kezelési felesleg is. Ehhez kell vennünk a kérdéses alapok saját kamatjövedelmét. Főleg azonban a gyámoltak és gondnokoltak kamatjövedelméből törvényszerűen levont összegekből halmozódott össze ez az alap. Az összes (vármegyei, városi és községi) tartalékalapok állaga 1899-ben mintegy 13 és fél millió koronára rúgott; évi jövedelmük ugyanebben az évben 1 millió 600.000 koronánál többet tett ki. E tartalékalapok rendeltetését az 1877 : XX. t.-cz. 299. §-a úgy határozza meg, hogy azok a kölcsönadott pénzekért másodsorban felelősek. Ez a törvényben megállapított rendeltetés azonban nem köti le teljesen a tartalékalapokat. Ezért a kérdéses alapok ma eléggé jelentékeny összegekkel más czélokat is szolgálnak. A gyámpénztári tartalékalapok jövedelmeinek ez a nélkülözhető része, — tekintve keletkezésének természetét, — legméltóbban kétségkívül emberbaráti czélok előmozdítására fordítható. E humanitárius czélok között azonban alig van egy is, melyre az emiitett jövedelmet helyesebben és jogosultabban lehetne rendelni, mint épen a gyermekvédelem fontos és nemes KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXXVII. KÖTET. 4
