Képviselőházi irományok, 1896. XXXVII. kötet • 1057-1077., CCCLXXXIV-CCCXCIX. sz.
Irományszámok - 1896-1062. Törvényjavaslat a közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról
26 1062. szám. czélja. A kérdéses jövedelmeknek erre a czélra való felhasználása ugyanis nem egyebet jelent, mint azt, hogy a jobbmódú gyermekek a maguk vagyonának egy részét vagyontalan gyermektársaik felsegitésére áldozzák. E tény etnikai szempontból épen olyan helyes, mint a mily figyelemreméltó socialis hátterénél fogva. Jelenleg a tartalékalapok jövedelmeinek egy része a törvényhatósági administratio költségeinek részben való fedezésére szolgál. így nevezetesen az 1900. évben a vármegyei gyámpénztárak tartalékalapjai 376,486 kor. 84 fillérrel járultak hozzá a vármegyék közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fedezéséhez; ugyancsak 1900-ban a törvényhatósági városok gyámpénztári tartalékalapjai 249,145 kor. 79 fillérrel, a rendezett tanácsú városokéi 82,321 kor. 26 fillérrel s végül a községek hasonló alapjai 87,543 kor. 79 fillérrel járultak hozzá a rendes közigazgatási kiadások fedezéséhez. A vármegyei tartalékalapoknak ezt a hozzájárulását az a kényszerhelyzet okozta, hogy az élet fejlődésével a hivatalos teendők s ezzel együtt a kiadások megszaporodtak, az állami javadalmazás azonban nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel. Minő ferdeség s ethikai szempontból sem menthető anomália rejlik abban, hogy az árvák és gondozásra szorultak jövedelmeinek visszatartott részéből kikerült összegek az administratio kiadásainak fedezésére fordittatnak: alig szükséges bővebben fejtegetni. Igaz, hogy ez az államkincstár szempontjából bizonyos megtakarítást jelent, mert az illető kiadásokat e segélyforrás hiányában az államnak kellene fedeznie. Az ilyen áron való megtakarítás azonban nehezen fér össze azokkal a nemesebb erkölcsi szempontokkal, melyek az állami élet egész területén, tehát az állami gazdaság körében sem hanyagolhatók el. Első sorban tehát az az összeg, melylyel ma a gyámpénztári, különösen a vármegyei gyámpénztári tartalékalapok a közigazgatási költségekhez hozzájárulnak, jön figyelembe mint olyan segélyforrás, melyet a 7 éven felüli gyermekek sorsának biztosítására nyithatunk. A mi ezen összeg felhasználásának gyakorlati módját illeti, kétféle eljárás képzelhető. Az első eljárás mellett a vármegyék köteleztetnének arra, hogy azt az összeget, melyet eddig a gyámpénztári tartalékalapból az administratio költségeire használtak fel, ezentúl a 7 éven felüli elhagyott gyermekek gondozási költségeire fordítsák; ebben az esetben a vármegyék költségvetésében keletkező hiányt természetesen az államkincstárból kellene fedezni. A másik mód pedig az, hogy a tartalékalap hozzájárulása czímén felvett összeg továbbra is megmarad ugyan a vármegyék költségvetésének fedezeti részében, de ehhez hasonló összeg állittatik be a 7 éven felüli elhagyott gyermekek gondozási költségei fejében a belügyi tárcza költségvetésébe, melyet az állam közvetlenül a gyermekvédelem czéljaira fordit. Végső eredményében a kétféle eljárás ugyanaz; a czélt mindkettő egyformán szolgálja s a különbség inkább csak külső, költségvetés-technikai természetű. Mivel azonban az utóbbi módozat a kezelés szempontjából egyszerűbb s a pénzügyminister úr véleménye szerint is ajánlatosabb, mivel továbbá ezen módozat mellett a segélyösszeg felhasználása az egész országra kiterjedőleg arányosan s egységes szempontok szerint történhetik, mig akkor, ha a vármegyék közvetlenül nyújtanák a segélyt tartalékalapjaikból, a segélyezés mértéke az egyes tartalékalapok helyzetéhez képest vármegyénkint igen különböző lehetne: a törvényjavaslat ezt a második módozatot választotta. A városi és a községi gyámpénztári tartalékalapok jövedelmeinek azt a részét, mely szintén közigazgatási költségek fedezetéül van lekötve, ezúttal azért nem lehetett a gyermekmentés czéljaira számításba venni, mert ez összegeknek mostani rendeltetésüktől való elvonása a városok és községek háztartását érzékeny megrázkódtatásnak tenné ki, azt pedig, hogy az állami segélyösszeg megállapításánál ezek az összegek is figyelembe jöjjenek, az államkincstár jelenlegi helyzete nem engedi meg. A gyámpénztári (és pedig úgy a vármegyei, mint a városi és községi) tartalékalapok jövedelmeinek az a feleslege, mely közigazgatási költségekre vagy más czélokra nincs lekötve,
